„A siker a találkozások számában mérhető!"

Interjú Fejérvári Gergellyel, az MMA Kiadó szerkesztőségvezetőjével

– Milyen múltra tekint vissza az MMA Kiadó a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon való részvétellel kapcsolatban?
– Az MMA Kiadó idén mindössze második alkalommal vesz részt a Könyvfesztiválon. Bár maga a Kiadó sem idős – 2017 novemberében alakult meg jelenlegi formájában –, sokáig nem volt világos, van-e keresnivalónk ezen a könyvszakmai eseményen, megtaláljuk-e ott a közönségünket – másképpen közelítve: a közönségünk megtalál-e ott minket. 
September 26, 2023

Harminckilenc jelentkező az építészet új otthona tervezésére kiírt nemzetközi pályázaton

Jelentős érdeklődés mellett zajlik a Magyar Művészeti Akadémia által a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új épületegyüttesének tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázat: az első, „részvételi" szakaszban 39 pályázó nyújtotta be érvényesen a jelentkezését. Számukra most kezdődik a tervpályázat következő, a tervezési munkát magába foglaló szakasza. A pályázat ettől kezdve titkos: az építészirodák, szakmai közösségek alkotásait a második, „pályázati" szakaszban már anonim módon ismeri meg és bírálja el a bírálóbizottság.

July 14, 2023

Elfeledett dallamok szólaltak meg

A Hungaricus együttes készülő lemezének bemutatója

Az Akadémiai Szalon közönsége sokszínű estéket tölthet el a(z immár) Makovecz utcai helyszínen. Szakmai találkozások, örömök, születésnapok színtere szokott lenni a modern lovagterem, mely ezúttal az akár háromszáz éves dallamok hívtak történelmi zenés utazásra. Az utazás vezetői a Hungaricus együttes tagjai, Jánosi András népzenész hegedűn, Apró Anna kobzon, Légrády Eszter citerán keltette életre a korábbi századok régi magyar zenei gyűjteményeinek dallamanyagát. Az előadásban közreműködött Szentimrei Panna és Bese Botond.

July 13, 2023

Nemezből készült hímzett csodák

Hímeshátsziget – Hímzett nemezek címmel nyílt tárlat Kecskeméten

A kiállított alkotásokkal kapcsolatban a megnyitót követően Nagy Mari és Vidák István, a Népművészet Mesterei, a Magyar Művészet Akadémia rendes és köztestületi tagjai, a rendezvény házigazdái adtak tájékoztatást a jelenlévőknek. Az érdeklődők megismerhették a készítés folyamatának a hátterét és közelebbről is megcsodálhatták az alkotásokat.

July 12, 2023

ÉLET=RAJZ '70

Kiállítás köszönti a 70 éves Eszik Alajost

Eszik Alajos
grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára 70. születésnapját köszönti az a csongrádi kiállítás, amely az ismert, kortárs művész utóbbi években készült alkotásaiból válogat. A Városi Galériában július 7-én megnyílt ÉLET=RAJZ '70 című tárlat nem életműkiállítás, sokkal inkább az alkotás melletti, életre szóló elköteleződésről ad számot. Ezzel a jubileumi kiállítással indult a Magyar Művészeti Akadémia szegedi munkacsoportjának támogatásával megvalósuló, dél-alföldi művészeti programok sorozata is.

July 11, 2023
اولين آخرين
// ]]>