Dubrovay László zongoraművei Balázs János előadásában

A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját ebben az évben Dubrovay László kapta. Ezt a díjat konkrét alkotásért, egy-egy friss, kiemelkedő művészi teljesítményért lehet elnyerni. Dubrovay az elmúlt időszakban komponált, Sonata di felicitá (Boldogság szonáta) c. zongoraműve az ősszel CD-n is megjelent. A lemezbemutató december 14-én lesz a Pesti Vigadó dísztermében. Juhász Előd lesz a műsorvezető, aki a zeneszerzővel és Balázs János zongoraművésszel is beszélget az esten. A pandémia helyzet miatt a koncertet a nézők kivételesen nem a helyszínen, hanem a képernyők előtt követhetik, digitális közvetítés formájában. Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a lemezről és a hangversenyről beszélt.
December 4, 2020

Igazságszeretetre tanít

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz csatlakozva 2013. június 5-én a kassai Thália Színház és a Magyar Művészeti Akadémia bemutatta Káel Csaba Bánk bán című operafilmjét. A rendezvényen a rendező mellett részt vettek a film főszereplői, Marton Éva és Kiss B. Atilla, valamint Csikós Attila díszlettervező – mindhárman a Magyar Művészeti Akadémia tagjai.

June 6, 2013

A Bánk bán Kassán

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz csatlakozva 2013. június 5-én a Magyar Művészeti Akadémia és a kassai Thália Színház levetíti Káel Csaba Bánk bán című operafilmjét. Az eseményen a rendező mellett részt vesznek a film főszereplői, Marton ÉvaKiss B. Atilla, valamint Csikós Attila díszlettervező.

May 29, 2013

Bemutatták az István királyt

Az István király Erkel Ferenc utolsó befejezett operája. A dalmű a bemutató éve óta nem szólalt meg eredeti formájában, minden felújításakor átszerkesztették, bővítették, húzták, szövegét átírták. A Magyar Művészeti Akadémia kiemelt rendezvényén, 2013. május 20-án újra hallhatóvá vált az eredeti műforma.

May 20, 2013
Tokody Ilona az Operaház Mesterművésze

Tokody Ilona az Operaház Mesterművésze

A Magyar Állami Operaház Mesterművésze címet adományozták Tokody Ilona operaénekesnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának.

April 26, 2013

Jubilate Visegrád

A Visegrádi Egyezmény tiszteletére nagy sikerű gálakoncertet tartottak a Budapesti Tavaszi Fesztivál zárónapján, 2013. április 7-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

April 8, 2013
اولين آخرين