Dubrovay László zongoraművei Balázs János előadásában

A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját ebben az évben Dubrovay László kapta. Ezt a díjat konkrét alkotásért, egy-egy friss, kiemelkedő művészi teljesítményért lehet elnyerni. Dubrovay az elmúlt időszakban komponált, Sonata di felicitá (Boldogság szonáta) c. zongoraműve az ősszel CD-n is megjelent. A lemezbemutató december 14-én lesz a Pesti Vigadó dísztermében. Juhász Előd lesz a műsorvezető, aki a zeneszerzővel és Balázs János zongoraművésszel is beszélget az esten. A pandémia helyzet miatt a koncertet a nézők kivételesen nem a helyszínen, hanem a képernyők előtt követhetik, digitális közvetítés formájában. Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a lemezről és a hangversenyről beszélt.
December 4, 2020

Elhallgatott zenekarok – beszélgetés Kisfaludy Andrással

A magyar beatzene kialakulásának hajnalán olyan zenekarok jöttek létre, melyek ezreket vonzottak, kiemelkedően nagy sikerük volt a '60-as, '70-es években, de a mai fiatal generáció alig tud róluk valamit. Ennek elsősorban az az oka, hogy nem maradt fenn utánuk semmilyen komoly hanghordozó, lemez, rádiófelvétel, vagy film. Kisfaludy András az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmjében annak próbált meg utánajárni, hogy mi volt ennek a mélyebb oka. Az elhallgatott zenekarok: a Liversing, az Atlas, a Syrius, a Kex és a Taurus a maguk idején magas színvonalú zenét hoztak létre, sok esetben meghaladva korukat, ugyanakkor rengeteg muníciót adva az utánuk jövő együtteseknek.

March 23, 2020

Moziba kerül A mi Kodályunk

Március 6-án lesz Kodály Zoltán, világhírű zeneszer­zőnk és népzenekutatónk halálának 53. évfordulója. A huszadik század egyik legfontosabb és legmeghatározóbb művészének állít emléket A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, mely Kodály Zoltán kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy bizonyos 1910-es szerzői estet állítva a középpontba. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Muhi András  és Ferenczy Gábor producer munkájával elkészült film március 12-től Budapesten és országszerte több helyszínen, többek között Kecskeméten, Kodály szülővárosában is látható lesz a mozikban.

March 2, 2020

Veszprémi kórusok részvételével rendezték meg a Kocsár-emlékhangversenyt

A 2019-ben nyolcvanöt évesen elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző, a néhai nemzet művésze, Kocsár Miklós munkásságára hívta fel Veszprém zeneszerető közönségének figyelmét az Agórában rendezett 2020. február 16-ai emlékkoncert. A programot szervező Gizella Nőikar karnagya, Borbásné Gazdag Gabriella úgy fogalmazott: Kocsár Miklós a XX. század magyar zeneszerzőinek kiemelkedő alakja. Műveit rendkívüli szuggesztivitás jellemzi. A hazai és külföldi kórusok körében nagyon kedveltek művei. Zeneköltői munkássága minden területen kimagasló, legyen az bibliai szöveg, egyházi himnusz, magyar vagy külföldi költő versének zenébe öntése.

February 18, 2020

Hangjegyek a ládafiából

Interjú Balassa Sándorral


Balassa Sándor január 20-án ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból a Makovecz utcában is köszöntötték barátai és pályatársai a zeneszerzőt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagját, aki ideje nagy részét ma is komponálással tölti, és akinek zongorára, csembalóra, hárfára és cimbalomra írt munkáit az elmúlt években Kassai István zongoraművész, az MMA rendes tagja játszotta lemezre. A Pesti Vigadóban december elején a Zeneművészeti Tagozat szervezésében hangversenytermi bemutatót is tartottak műveiből. Balassa Sándor zeneszerzőt kérdeztük...

January 30, 2020

Elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerző, a nemzet művésze

96. életévében elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Szőnyi Erzsébet a 20. és a 21. századi magyar zenei élet, a zenepedagógia és az alkotóművészet ikonikus alakja, akinek különlegesen gazdag életművét, szellemiségét és lelki erejét hazánk szellemi életének egyik tetőpontjaként tarthatjuk számon, és aki egész életében küldetésének tekintette Kodály zenepedagógiai elveinek hirdetését. Pedagógiai és művészeti (előadó, illetve alkotó) tevékenysége elválaszthatatlan egymástól. Pedagógiai és közéleti munkássága betetőzésének tekinthető, hogy a Kodály-módszer 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára. Szőnyi Erzsébet még 95 évesen is komponált, a köztestület tavasszal szerzői esten köszöntötte a születésnapját ünneplő művészt. A Magyar Művészeti Akadémia Szőnyi Erzsébetet saját halottjának tekinti.

December 28, 2019
اولين آخرين