Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
October 19, 2020

Fekete Vince Vak visszhang című verseskötete az elmúlt év legjobb könyvei között

Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét, az MMA rendes tagját is díjazta a Romániai Írók Szövetsége május 31-én a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban. A magyar költőt Vak visszhang című verseskötetéért – mely válogatásokból és új művekből áll – díjazták a kisebbségi irodalmak kategóriában, így ez az alkotás is az elmúlt év legjobb könyvei közé került.

June 3, 2016

Visszatekintés – Szent-Iványi Domokos emlékiratai

Szent-Iványi Domokos Visszatekintés 1941–1972 című kötetét mutatták be a Batthyány Alapítvány rendezvénytermében. A Magyar Szemle Könyvek sorozatban megjelent mű egy kivételes tehetségű nemzetstratéga visszaemlékezéseit tartalmazza, amelyben beszámol a Horthy-korszakról és a második világháborús politikai lavírozásokról.

May 31, 2016

Illyés Gyula: Atlantisz sorsára jutottunk – Naplójegyzetek 1956–1957

2016. május 31. könyvbemutató a Pesti Vigadóban

2014 áprilisában került elő a család padlásáról Illyés Gyula '56-os följegyzései, papírlapokra írt naplója, melyet az író lánya, Illyés Mária készített elő kiadásra, Horváth István történész közreműködésével. A kötet címét, az „Atlantisz sorsára jutottunk" mondatot Illyés Gyula naplószövegéből választották ki a kiadók. Az Illyés Gyula száz napját megmutató napló a Magyar Szemle Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia közös kiadásában a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára jelent meg.

May 30, 2016

Vathy Zsuzsa kisprózaestje és könyvbemutatója a Műcsarnokban

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata szervezésében május 26-án a Műcsarnok előadótermében rendezik Vathy Zsuzsa írónak, az MMA rendes tagjának a Helikon Kiadónál megjelent Ki nevet a végén? – Válogatott novellák és kisregények című gyűjteményes kötetének bemutatóját.

May 25, 2016

Magyarország az idei varsói nemzetközi könyvvásár díszvendége

A május 19. és 22. között megrendezésre kerülő fesztivál egyben a lengyelországi magyar évad nyitórendezvénye. Az idén hetedik alkalommal szervezett varsói esemény meghívott vendégei között van Kovács István író, költő, történész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Mezey Katalin és Grendel Lajos, az MMA rendes tagjai pedig könyvbemutatót is tartanak.

May 12, 2016
اولين آخرين