Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
October 19, 2020

Jókai Anna Szalon nyílik a Várnegyedben

Irodalmi szalon nyílik a június 5-én elhunyt Jókai Anna író, az MMA néhai tagja, néhai Nemzet Művésze emlékére az I. kerületben. A Budavári Önkormányzat az Iskola utca 28. alatti épületében irodalmi esteknek, koncerteknek, közösségi összejöveteleknek biztosít majd helyet. A négy helyiségből álló közösségi tér ősztől új kulturális központként működik majd a kerületben. A Jókai Anna Szalon ünnepélyes megnyitóját 2017. szeptember 1-jén tartják.

July 24, 2017

Idén is megemlékeztek szülőházánál Nagy László költőről

Felsőiszkázon, ahol Nagy László költő örökségének ápolására 2003 óta tartanak összejöveteleket, a települési önkormányzat és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány A legfényesebb árvák címmel rendezett emléknapot. A rendezvény díszvendége Sára Sándor filmrendező, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja volt.

July 18, 2017

„Műveivel együtt kér bebocsátást az örökkévalóságba"

Eltemették Jókai Annát

Pályatársai és tisztelői jelenlétében búcsúztatták Jókai Anna Kossuth-nagydíjas írót, a Nemzet Művészét, az MMA néhai tagját június 26-án a fővárosi Magyar Szentek Templomában. A gyászszertartáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

June 27, 2017

Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok

Néhány napig összesen 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat a közönség a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén, a fővárosi Vörösmarty téren 2017. június 8-ától. Az országos megnyitónak Debrecen ad otthont. A határon túli kiadók a tavalyihoz képest héttel több, 57 új címmel jelentkeztek. Az idei Könyvhetet az olvasmányirodalom uralja, a kínálatot monumentális regénytermés jellemzi, amelyben nagy hangsúlyt kap a válságtudat, a kiútkeresés. A Könyvhétre jelenik meg a héten elhunyt Jókai Anna írónő Átvilágítás című önéletrajzi regénye.

June 8, 2017

Elhunyt Jókai Anna

85. életévében, pünkösdhétfőn elhunyt Jókai Anna író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze. Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett. A Magyar Művészeti Akadémia Jókai Annát saját halottjának tekinti.


Jókai Anna végső búcsúztatása 2017. június 26-án, hétfőn 9 órakor lesz a Budapest XI. kerületi Magyar Szentek templomában. Részletek itt.

June 5, 2017
اولين آخرين