Vashegyi György és Fekete György MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen elnökünk volt"

Ritkán adatik meg egy kultúrpolitikus életében, hogy két, meghatározó kulturális intézmény létrejötte is az ő nevéhez kötődjön. Fekete Györgynek ez megadatott: ő volt az egyik alapítója, majd első elnöke a Nemzeti Kulturális Alapnak, majd csaknem két évtizeddel később a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásánál bábáskodott, és annak volt két cikluson át az elnöke. Elsőként az ez utóbbi poszton őt 2017-ben váltó Vashegyi Györgyöt kérdeztük. (Bálint Ágnes interjúja)
April 19, 2020

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Károli Emlékérem a Magyar Művészeti Akadémia részére

Keserü Katalinnak professor emeritus címet adományoztak
 
A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa Károli Emlékérmet adományozott a Magyar Művészeti Akadémia részére 2016. szeptember 5-én. Az emlékérem azoknak a hazai és külföldi természetes és jogi személyeknek adományozható, akik kiemelkedő módon segítették az Egyetem oktató-kutató tevékenységét, hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez, hazai és külföldi elismertségének növeléséhez, akik jelentős szerepet töltöttek be az Egyetem társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében, akik kiemelkedően ápolták az Egyetem névadója örökségét.

September 7, 2016

Magyarjárás Irisztonban

Filmvetítéssel egybekötött úti beszámolót tartott a köztestület 2016. szeptember 4-én a Vigadóban. 2014 nyarán a Magyar Művészeti Akadémia küldöttsége Észak-Oszétia-Alániában járt, ahová egy filmes stáb is elkísérte. Az "oszét esten" Szemadám György, az MMA elnökségi tagja beszélt a 2014-es látogatás céljairól, élményeiről és eredményeiről, s Sáfrány József: Magyarjárás Irisztonban című filmjét tekinthette meg a közönség.

September 6, 2016

Makovecz Imre életműve Moszkvában

„Makovecz Imre – …összekötni az eget és a földet…" címmel nyílt életmű-kiállítás kedden az organikus építészet magyar vezéralakjának alkotásaiból a moszkvai Kreml szomszédságában lévő Scsuszev Állami Építészeti Múzeumban, a moszkvai magyar nagykövetség és a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében.

August 31, 2016

1956/68 emigrációi Közép-Európában – nemzetközi műhelytalálkozó

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete szeptember 5-én lengyel, cseh, szlovák és magyar előadók részvételével nemzetközi műhelytalálkozót szervez. A találkozó célja az emigráns művészet és a közép-európaiság fogalmának művészetelméleti megközelítése.

August 29, 2016
اولين آخرين
// ]]>