A Szent István-bazilikában búcsúztatták Sára Sándort

Számos tisztelője, pályatársa, az MMA tagjai jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai, egykori elnökségi tagjától a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmise keretében 2019. október 11-én a Szent István-bazilikában. Sára Sándort szülővárosában, a Galga menti Turán családi körben helyezik végső nyugalomra.
October 14, 2019

A kultúra, mint megtartó erő

Az Országházban 2017. január 18-án a kulturális intézmények vezetőinek részvételével a nemzeti kultúráról rendeztek szakmai konferenciát, ahol Balog Zoltán miniszter, valamint a Kormány több tagja mellett felszólalt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is.

January 19, 2017

Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete találkozott Fekete Györggyel

Bemutatkozó látogatást tett Nepop Ljubov ukrán nagykövet asszony Fekete Györgynél, az MMA elnökénél 2017. január 16-án. A találkozó során megvitatták az együttműködés lehetőségeit a magyar és az ukrán művészeti akadémia között, és közös kulturális programok megvalósításáról tárgyaltak. Mindkét fél fontosnak tartja a kultúra szerepét az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatok erősítésében.

January 19, 2017

Elhunyt Vathy Zsuzsa író

2017. január 6-áról 7-ére virradó éjszaka tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség tagja.
Vathy Zsuzsát a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetése február 2-án (csütörtök) 14.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. | A gyászjelentés itt nyitható meg.

January 9, 2017

Elhunyt Normantas Paulius fotóművész

Életének 68. évében elhunyt Normantas Paulius litván származású nyíregyházi fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Önként vállalt küldetése keretében bejárta a volt Szovjetunió szinte egész területét, valamint tizenöt buddhista országba látogatott el. Fotósorozatait analóg fényképezőgéppel készítette, nem használt digitális kamerákat. A fotóművész tizenhét országban csaknem háromszáz kiállítást rendezett. Expedícióiról több kötete jelent meg, számos díjban és elismerésben részesült.
A Magyar Művészeti Akadémia Normantas Pauliust saját halottjának tekinti. | Normantas Paulius búcsúztatása 2017. február 27-én lesz Nyíregyházán.

January 8, 2017
اولين آخرين
// ]]>