Búcsú Fekete Györgytől

Prof. em. Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai első, majd tiszteletbeli elnökétől 2020. június 23-án, kedden 11:00 órakor vettek végső búcsút a Fiumei úti sírkertben (Budapest, Fiumei u. 16–18.) a református egyház szertartása szerint. Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze életének 88. évében, április 15-én hunyt el. Ravatalánál a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész búcsúzott, beszédet mondott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a család nevében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Búcsúztatását Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos vezette.

June 23, 2020

Újra látogatható a Magyar Művészeti Akadémia székháza, valamint a Műcsarnok is. A Pesti Vigadó a 2020. június 24. és 2020. augusztus 16. közötti időszakban 10 és 17 óra között várja a látogatóit! A Műcsarnok szerda, csütörtök, vasárnap 1018 óráig, péntek, szombat 1220 óráig tart nyitva, hétfőn és kedden a kiállítóterek zárva lesznek.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

A magyar animáció Teheránban

2019. március 3-tól 7-ig immár 11. alkalommal rendezik meg – biennálé jelleggel – a Teheráni Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyre zsűritagként meghívást kapott Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója, az MMA nem akadémikus tagja. Az ő kezdeményezésére, majd a Fesztivál meghívására még további együttműködő partnerek is kapcsolódtak a programhoz, így az iráni Fesztiválra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Kecskemétfilm, valamint a Magyar Művészeti Akadémia közös delegációval érkezik.

February 26, 2019

MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA – 2019

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az állam­háztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

February 25, 2019

Az MMA is megkoszorúzta Ady sírját

Koszorúzással emlékeztek meg a száz évvel ezelőtt elhunyt Ady Endréről, a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben január 27-én. A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös megemlékezésén Radnainé Fogarasi Katalin hangsúlyozta: együttműködési megállapodást született a két intézmény között a magyar irodalom nagyjai emlékének ápolására. Halálának 100. évfordulója alkalmából 2019-et a kormány Ady-emlékévvé nyilvánította. A tegnapi megemlékezésen koszorút helyezett el Ady Endre sírjánál mások mellett Radnainé Fogarasi Katalin, L. Simon László, Demeter Szilárd, a PIM megbízott főigazgatója, valamint a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia, a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség és a Magyar PEN Club képviselői is.

January 27, 2019

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a Magyar Művészeti Akadémiával közösen indított zenepedagógiai kutatást

Az általános iskolás diákok tanórán kívüli művészeti lehetőségeit és az élménypedagógia hatásait vizsgálja a Debreceni Egyetem zenepedagógiai kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A kutatást az Észak-Alföld régióban indítják, majd később országossá bővítik. Mindezt 2019. január 17-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tartott sajtótájékoztatón ismertette Váradi Judit kutatásvezető, a DE Zeneművészeti Kar docense, Pusztai Gabriella egyetemi tanár, a DE Humán Tudományok Doktori Iskola vezetője, valamint Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója.

January 17, 2019
اولين آخرين
// ]]>