Sára Sándor (1933–2019)

Elhunyt Sára Sándor operatőr, rendező, a nemzet művésze

Életének 86. évében ma hajnalban Budapesten elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a XX. századi magyar filmművészet megkerülhetetlen alakja. Rendezőként a kísérleti etűdtől a lírai szociográfiáig, a szatirikus jelenkori parabolától a történelmi és a legújabb kori társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó játékfilmekig és a tabudöntő „beszélő fejes" riport-dokumentumfilmekig sok minden egymás mellé került benne. Az operatőri életmű is hasonlóan gazdag és változatos, hiszen ahány rendezőpartnere volt, annyi képi stílust teremtett. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. A Magyar Művészeti Akadémia, mely köztestületnek alakulásától, 2011 óta volt tagja, 2011–2014 között pedig elnökségi tagja, 2017-ben Életműdíjjal ismerte el. Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
September 22, 2019

Dunainé Demeter Ildikó (1956–2018)

Hosszan tartó betegség után elhunyt Dunainé Demeter Ildikó, a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága munkatársa. Dunainé Demeter Ildikó Budapesten, 1956. december 23-án született, az ELTE-n végzett művelődésszervezőként, 1975-től dolgozott a közigazgatásban. Mielőtt az MMAT állományába került, a Miniszterelnökség titokvédelmi főreferense volt. 2013. január 16-ától dolgozott a Titkárságon mint titkársági referens, iktatási szakértőként az ő feladata volt az ügyiratkezelés összefogása, az irattározás kialakítása.

July 12, 2018

Elhunyt Kányádi Sándor

89 éves korában elhunyt Kányádi Sándor költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté, de Kányádi Sándor organikusan alakuló költészetének legfontosabb üzenete a szülőföld szeretetének a parancsa. A Magyar Művészeti Akadémia Kányádi Sándort saját halottjának tekinti.

June 20, 2018

Elhunyt Ittzés Mihály

Életének 80. évében, június 12-én hajnalban elhunyt dr. Ittzés Mihály zenepedagógus, karvezető, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Számára a fő cél és feladat a magyar zenekultúra szolgálata volt, s ebben az útmutató mestere Kodály Zoltán. Azt vallotta, hogy a közösség szolgálatának talán az egyik legtermészetesebb formája a tanítás, a megszerzett javak továbbadása; tanítás akár iskolai keretben, akár azon kívül, akár szóban, akár írásban. A Magyar Művészeti Akadémia Ittzés Mihályt saját halottjának tekinti. Ittzés Mihályt a kecskeméti evangélikus templomban búcsúztatták 2018. június 22-én, pénteken, 14.30-tól zenés emlékezés, 15 órától liturgikus búcsúztató istentisztelet keretében.

June 12, 2018

MMA-közgyűlés a Pesti Vigadóban

A Jánosi Együttes műsorával és a köztestületi díjak átadásával kezdődött 2018. május 30-án a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése. Életműdíjban részesült Molnár V. József néplélek- és néprajzkutató, grafikusművész, aki videóüzenetben köszönte meg az elismerést. A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját Kótai József akadémikusnak, a Művészeti Írói Díjat Wehner Tibor írónak, művészettörténésznek, a Kováts Flórián Emlékérmet Bicskei Zoltán akadémikusnak ítélte a köztestület. Az Aranyérmet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) érdemelte ki, a kitüntetést dr. Sári Zsolt főigazgató-helyettes vette át az intézmény képviseletében.

May 30, 2018
اولين آخرين
// ]]>