Vörös Győző a jordán királyi családnál

El-Hasszán bin Talal herceg, a Jordán Királyi Tudományos Társaság elnöke és leánya, Sumaya hercegnő meghívásának tehetett eleget Vörös Győző ókorkutató, aki a találkozón átadta a milánói Edizioni Terra Santa gondozásában megjelent Machaerus II című kötetét is, melyben a Nagy Heródes által építtetett palotának, Keresztelő Szent János vértanúsága helyszínének régészeti feltárásairól számol be.
A jordán herceg szeptember végén lányával, Szumaja bint el-Hasszán (Sumaya bint Hassan) hercegnővel együtt fogadta Ammánban, a királyi palotában a magyar archeológust, Vörös Győzőt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagját, valamint Magyarország jordániai nagykövetét, Czibere Csabát.
A látogatás apropóját a jeruzsálemi Studium Biblicum Franciscanum, a római Antonianum Pápai Egyetem régészeti intézete kihelyezett tagozatának kiadványsorozata, a Collectio Maior 55. köteteként kiadott könyv megjelenése adta, melyben Vörös Győző Heródes egykori palotája, Machaerus vára régészeti feltárását mutatja be.

A Heródes palotájának feltárásáról szóló reprezentatív kiadvány első része (Machareus I) 2013-ban látott napvilágot, a könyvről itt olvashat beszámolót. A helyszínen folyó ásatások és műemlék-feltárások a Magyar Művészeti Akadémia „égisze alatt" – régészek biztosításával – folynak, s Makovecz Imre egykori erkölcsi támogatása is kellett, hogy megvalósulhatott.
A II. kötetben Vörös Győző többek között röviden beszámol a citadellához vezető új, illetve felújított (zarándok)utakról, a turisztikai fejlesztésről, a felépült szállodáról, a nemzetközi érdeklődés, s vele a látogatószám fokozatos növekedéséről. Szól a hegy alatti régi sziklasírokról, Machaerus város egykori temetőjéről, ahová a feltételezések szerint Keresztelő Jánost is temethették. Bemutatja az amerikai baptisták úttörő archeológiai terepmunkáját, majd az 1968-ban, Jerry Vardaman vezetésével indult első ásatások történetét, amelyek keretében beazonosították a hegy délkeleti gerincén futó egykori aquaeductus (csatornahíd) nyomvonalát is.
A látványos képekkel illusztrált, angol nyelvű kötetek megjelentetésének célja, csakúgy mint az ásatásoknak, ennek az evangéliumi helynek az alapos megismerése és a feltárások jelenlegi állásának megismertetése.


Machaerus a Jordán Királyság legősibb királyi palotája. Keresztelő Szent János vértanúsága helyszínének régészeti feltárásait jelenleg a szerző, Vörös Győző vezeti, míg korábban, a '70-es évektől Michele Piccirillo professzor haláláig a Studium Biblicum ferences szerzetesei végeztek kutatásokat a helyszínen. A 2014-ben megjelent első és a most megjelent második kötet a Machaerus erődítmény régészeti feltárásának munkálatait mutatja be egészen napjainkig.
A kötetek által bemutatott feltárások „magyar fejezete", a "Szentföldi Magyar Ásatások" a Holt-tenger keleti partján, Jordániában 2009-ben kezdődtek. A jordán királyi család mindig is nagy figyelmet szentelt az ásatásoknak, a munkálatokat Hasszán herceg többször személyesen is megtekintette.
A Holt-tenger keleti partjánál, a mai Jordániában található egy szikár, kimagasló hegyen Nagy Heródes király és fia, Heródes Antipas tetrarcha egykori, erődített palotájának romos, mégis impozáns műemléke, a Machaerus. Az ókori Machaerus erődje/vára az a hely, ahol Keresztelő Szent János vértanúhalált halt. A zsidók történetét feldolgozó Josephus Flavius arról tudósít az első század végén, hogy Keresztelő János bebörtönzésének és kivégzésének színhelye a Machaerus várkastély volt. Mind a négy evangélium tudósít János bebörtönzéséről, Márk és Máté pedig még a gyilkosság részleteit is bemutatja, amely Heródes Antipas születésnapján történt, miután Salome hercegnő (nevét szintén Josephus Flaviustól tudjuk) táncolt neki. Az ősi erődöt, az első várat még Alexandros Janneos hasmoneus uralkodó építtette a nabateusok támadásai ellen. Soha nem foglalták el, de Kr. e. 63-ban ez sikerült a rómaiaknak. Nagy Heródes később helyreállíttatta az erődöt, és hatalmas, szépséges palotává alakíttatta. Jeruzsálem eleste után 70-ben nagyon sok zsidó menekült ide, de két évre rá a várat teljesen lerombolták. A Qasr al-Mishneqeh [magyarul: „a bitófa fellegvára"] romjai között találjuk Heródes Antipas palotájának maradványait.
A találkozón Hasszán elnök meghívta Vörös Győzőt a Jordán Királyi Társaságba, mint állandó meghívottat, továbbá felkérte a társaság által szervezett 2016-ban sorra kerülő ammáni nemzetközi műemléki konferencia plenáris előadójának is, a 2017-ben megrendezendő ammáni Word Science Forum-on pedig az ókorkutató előadásban számolhat be az MMA erkölcsi pártfogásával felövezett Holt-tenger parti ásatásai sikereiről.

 
További ismertetők: http://www.fondazioneterrasanta.it/ftx/lang/it/p39542/machaerus
                                  http://ujember.hu/machaerus-oszlopai/

PROF. EM. FEKETE GYÖRGY, A MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA ELNÖKÉNEK ELŐSZAVA A MACHAERUS II CÍMŰ KÖNYVHÖZ

Kedves Olvasó! Ön egy olyan könyvet tart a kezében, amely áttételesen arról szól, hogy a Volt, a Van és a Lesz időhatárait mi, emberek éljük meg, de a teremtő Isten jelöli ki számunkra. Nincs is módunk befolyásolni rendjüket, de ajándékként elfogadva kivételes lehetőséget kapunk arra, hogy szerves egésszé kössük össze őket. Aki tehát a jelenben él, annak kezében van a múlt titkai megfejtésének tudományos kulcsa és átvezetésének képessége a jövőbe.
Azok tehát, akik a titkok szorgalmas vallatói, megfejtői, minden bizonnyal választott emberek, sorsukban elhivatottak és a keresztény hitnek belső bizalmasai. Képzeletükben és felkészültségükben ott lapul a történelem, az építészet, a régészet, a geológia, a teológia minden olyan intuíciója, eszköze és módszere, amelyek segítségével párbeszédre képesek hívni a földet, a hegyeket, a romokat, a tárgyakat, az írásokat és a szóbeli emlékeket. Munkájuk nyomán tényekké válnak a feltételezések, a legendák, és a közös történelem aktív részeseivé tesznek bennünket.
A Holt-tenger parti kutató misszió vezetőjét is ez a tudat, ez az erő élteti, amikor a nevezetes heródesi királyi palota mintegy kétezer-egyszáz esztendős épület maradványait „faggatja" Machaerusban azért, hogy az evangélium világának épített öröksége üzenetét közvetítse. A vállalás célja monumentális: Jézus nyilvános működésének kétezer éves évfordulóján kaput kíván nyitni a zarándokok főhajtásai előtt az életre keltett falak, oszlopok, terek varázslatos, rekonstruált világában ott, ahol Keresztelő Szent János mártírhalált halt. A könyv tehát úgy foglalkozik a múlttal, hogy egy emelkedettebb jövőbe mutat. Őszinte és mély büszkeség tölt el bennünket, hogy Vörös Győző ókorkutató a mi honfitársunk, hogy Magyarország fia vezeti a szentföldi ásatásokat!
Tisztelet e nagy ívű munka szerzőjének, tudós és szorgalmas csapatának s mindazoknak, akik hitüket, szorgalmukat, szakértelmüket és szenvedélyüket e könyv lapjai, képei tanúságai szerint az Ige szolgálatába állították. Többek leszünk általa és erősebbek abban a meggyőződésben, hogy a múlt, a jelen és a jövő örök áramának sodrásában magunk is megtisztulhatunk.

 

Budapest, 2014 adventjén

October 6, 2015  |  vörös győző könyv