Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
November 5, 2020

Mozikban a Kodály Zoltánról szóló zenés dokumentumfilm

Az elmaradt márciusi premier helyett július 9-től látható a filmszínházakban Petrovics Eszter A mi Kodályunk című zenés ismeretterjesztő filmje. A film a zenetudós, népzenekutató és zeneszerző kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két ifjú zeneművész szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba. Az alkotás a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával a Focusfox gyártásában készült el, a szakmai közönség már tavaly láthatta a Pesti Vigadóban, most a fővárosi művészmozik mellett több vidéki városban is műsorra tűzik.

July 9, 2020

Szentendre monumenta

Könyv jelent meg az MMA Kiadónál Szentendre művészeti örökségeiről. A gyönyörű képekkel díszített album egy eddig jobbára ismeretlen oldaláról mutatja be a két világháború között a festők által felfedezett várost, Szentendrét. Az utak mentén, parkokban, temetőkben, egyházi és világi intézményekben álló, ismert alkotóktól vagy ismeretlen mesterektől a XVIII–XXI. századból származó monumentumok, úgymint emlékművek, szobrok és domborművek, szakrális kisemlékek, díszkutak, muráliák és cégérek együtt és könyv alakban most kerülnek először a nyilvánosság elé. A művészek között találjuk – többek között – Aknay Jánost, Csíkszentmihályi Róbertet vagy Farkas Ádámot. A könyv Török Katalin és Wehner Tibor munkája.

July 3, 2020

Rendkívüli társulati ülést tartott a Győri Balett

Június 30-án a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán évadzáró és egyben évadnyitó társulati ülést tartottak, amelyen Kiss János (Kossuth-díjas, érdemes művész, az MMA levelező tagja), a társulat alapító tagja lezárta három évtizedes igazgatói munkásságát, és hivatalosan is átadta a stafétát az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei László (Seregi- és Harangozó-díjas) koreográfusnak. Kiss János, aki alapítóként 41 éve tagja a társulatnak továbbra is részt vesz tanácsadóként a szervezet munkájában, valamint az évente megrendezett Magyar Táncfesztivál igazgatója lesz. Az új intézményvezető hivatalosan július 1-től irányítja a társulatot.

June 30, 2020

Százrózsás hímzések – remekeltek a mezőkövesdiek

Immár hetedik alkalommal rendezte meg a Matyó Népművészeti Egyesület a Százrózsás Hímzőpályázat és Kiállítást a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szakmai támogatásával. A szervezők azokat az új, máshol eddig még nem szerepelt alkotásokat várták, amelyeken a díszítmény a matyó települések (Mezőkövesd, Tard, Szentistván) vagy Dél-Borsod (például Szomolya vagy Cserépfalu) textiles hagyományait, azok újszerű átfogalmazását, hímző- és csipkekészítő technikák valamelyikét alkalmazzák. Idén a mezőkövesdiek érték el a legjobb eredményt. A kiállított pályaműveket megtekinthetők a Matyó Múzeumban, a kiállítást június 26-án Kékedi László akadémikus nyitotta meg. Az MMA idén 900 ezer forint pénzjutalmat osztott ki a kategóriák legjobbjai között.

June 29, 2020
Lehenengoa Azkena
// ]]>