Tucatnyi magyar programot támogatott a Magyar Művészeti Akadémia Kassán

Számos magyar vonatkozású koncertet, kiállítást, filmvetítést és egyéb kulturális programot tartottak a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezvénysorozatban; a Magyar Művészeti Akadémia ezek közül több mint tíz esemény megrendezésében vett részt. 
A határon túli művészeket a Magyar Művészeti Akadémia mindig egyenrangú tagokként fogadta be, volt olyan időszak, mikor a tagság egyharmadát külhoniak tették ki - idézte fel a kassai magyar programokat ismertető tegnapi találkozón Fekete György elnök.

Beszámolt arról is, hogy az intézmény igen jelentős infrastruktúrával gyarapodik idén: az akadémiához került a Műcsarnok, míg a Pesti Vigadóban rövidesen 6000 négyzetméternyi kiállítótér áll majd a határontúli művészek rendelkezésére is. Májustól a Műcsarnokban elindul a Nemzeti szalonok rendszere; idén az építészet, jövőre a képzőművészet, majd az iparművészet és a dizájn, míg 2018-ban a fotóművészet mutatkozik be.

Csáji Attila alelnök elmondta: az MMA támogatásával nyíltak meg tavaly Kassán többek között Haris László, Orosz István, Prutkay Péter és Stefanovits Péter kiállításai, vetítették Dárday István Márai-filmjét, Káel Csaba Bánk bán-feldolgozását vagy Jankovics Marcell Az ember tragédiája-animációját. Kortárs magyar hangversenyt tartottak többek között Dubrovay László, Balassa Sándor műveivel, és a Kelet-szlovákiai Múzeumban A restaurátorművészet titkai címmel nyílt kiállítás. Mint mondta, a Magyar Művészeti Akadémia a 2013-as EKF év lezárultával is folytatni kívánja a kassai együttműködést.

Czimbalmosné Molnár Éva kassai magyar főkonzul beszámolója szerint az általa vezetett külképviselet tavaly 25 magyar program szervezésében vett részt. Januárban avatták fel a kelet-szlovákiai városban a Márai teret, a Creative Transgressions kiállítás tíz kortárs képzőművész anyagát mutatta be, fellépett mások mellett a Rackajam, a Muzsikás, a Magyar Állami Népi Együttes, a Szegedi Kortárs Balett, a Budapest Bár, a Dresch Quartet, a Tünet Együttes és a Pro Musica Leánykar. Benyovszky címmel mutatott be táncjátékot a Ghymes és a Honvéd Táncszínház, még látogatható a Budapesti Történeti Múzeum Párhuzamos történetek című kiállítása, de volt divatperformansz, népzenei koncert és hangszerbemutató, emellett a magyar rövidfilmek is nagy sikert arattak.

Robert Pollák, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója arról szólt, hogy az EKF projekt keretében megújult a kassai Rodostói Ház is, míg a miskolci Herman Ottó Múzeum külön kiállítással szerepelt a szlovákiai testvérvárosban. Húshegyi Gábor, a Szlovák Intézet igazgatója elmondta, a jelenleg is látható, "Kassai modernek" című tárlatra a Magyar Nemzeti Galéria és további magyar közgyűjtemények kölcsönöztek nagy számú festményt. Géresi Róbert, a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház püspökhelyettese a Rodostói Ház udvarán megrendezett református fesztiválról és az egyház által szervezett számos egyéb programról tartott beszámolót.

A találkozón részt vett Czajlik József, a Divadlo Thália Színház igazgatója, Fazekas László, a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház püspöke, Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke, Mészáros Alajos EP-képviselő, Csanaky Eleonóra irodalomtörténész, Szabó Ottó, a Rovás Polgári Társulás igazgatója, Palencsár Ildikó, a Kassai Polgári Klub vezetője és Kanócz János, a Kassai Egyetem dékánja.

A vendégek este részt vettek a magyar kultúra napja alkalmából a Nemzeti Színházban rendezett ünnepi gálán, amelyen több nemzeti intézmény részvétele mellett a Magyar Művészeti Akadémia is képviseltette magát.
January 23, 2014  |  kassa európa kulturális fővárosa