Fotó: Lugosi Lugo László

Keressétek az Istent!

Gyurkovics Tibor-emlékestet tartottak a Petői Irodalmi Múzeumban.

 

– Szeretném, ha egyszer bejönne a házba, és a gangra kisétálna egy fiatalember harminchárom évesen, és azt mondaná; Jézus Krisztus vagyok, örülök, hogy találkoztunk.

– És mit mondanál neki?
– Hát ezt, hogy maradj velem, mert esteledik!
Részlet Hegyi Béla, Üzenet című filminterjújából

 

 

A 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor tiszteletére emlékestet szervezett a Magyar Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia 2013. február 25-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 

A költő tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának, és – a társadalmi szervezetként működő MMA  egyik alapítójaként – a köztestületként bejegyzett Akadémiának is tiszteletbeli posztumusz tagja, így alakját mindkét szervezet fontos emlékként őrzi. A rendezvényen beszédet mondott E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és Fekete György, az MMA elnöke, majd a költő alakját baráti visszaemlékezésekkel és verseinek előadásával idézték meg a jelenlevők.

E. Csorba Csilla Quintus Horatius Flaccus gondolatával nyitotta meg az ünnepi estet: „Az ércnél is maradandóbb, ha valakinek a gondolatait versein keresztül, kincsként őrzi meg az utókor." A főigazgató asszony emlékeztetett rá, hogy Gyurkovics Tibor írói hírneve szellemi örökségén keresztül, annak gondozásával tartható csak fent, ezért a költő emlékének ápolását a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik legfontosabb feladatának tartja.

A Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Fekete György köszöntőjének kezdetén méltatta a szervezet Petőfi Irodalmi Múzeummal ápolt kapcsolatát, mint mondta: „Örülök annak, hogy emlékezetes testvérünk irodalmi jelentőségéről rendszeresen fontos eszmecserék alakulnak ki, és hogy meghatározó művek is elhangzanak ma este ebben a tradicionálisan rokoni házban, ahova mi mindig hazajövünk." Fekete György ezek után felidézte a költő portréját; rámutatott Gyurkovics Tibor személyiségének és életművének feszült, kétkedő, sokszor konfliktusokkal terhelt, mégis rejtelmesen szerethető belső világára, majd reményét fejezte ki, hogy az ünnepelt művész végül megtalálta a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek élete során végig foglalkoztatták. „Reménykedem, hogy eredményesen folytatta le eredendő vitáját az Úristennel az itteni lét folytatásaképpen, mert régóta tudjuk: létünk értelme a nagy egyéniségek felvillanó fényeinél válik igazán valósággá, hiszen a művészet nem csak teremt, de őriz és éltet is, mindaddig, amíg mi, szegény, egyszerű emberek ezt megérdemeljük."

Az emlékezők sorát Kiss Dénes író, költő, műfordító, az MMA irodalmi tagozatának rendes tagja folytatta, aki egy soha be nem fejezett, baráti beszélgetés hozzászólásaként intézte szavait Gyurkovics Tiborhoz. Mint mondta, kapcsolatuk több mint egy emberöltőre tekint vissza, szinte csak a rokonsághoz hasonlítható. Kiss Dénes beszédében végigtekintett a több évtizedes barátságon, melynek különböző állomásai, a felidézett beszélgetések rendre az isteni világ és a hit kérdéseihez vezettek. „Kedves Tibor, ezt a témát sajnos nem jutott időnk lezárni!" – mondta.

Szakonyi Károly, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró egy több mint ötven éven át tartó barátság emlékét idézte föl. „Dring és Drong, a két bohóc. Ezek voltunk mi, ezt játszottuk mindig." – mondta, az önmagáról és Gyurkovics Tiborról mintázott novellafigurákra utalva. Szakonyi Károly méltatta a költő egyedi stílusát, sajátos, különleges látásmódját; „A szeretet mindenhatósága és gyarlósága, szépsége és pusztító ereje megélt élménye volt, éppen ezért műveiben katartikus hatású."

Az emlékesten színpadra lépett Tóth János, Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Virágh Emese zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, akik Kocsár Miklós, az MMA zeneművészeti tagozatának rendes tagja és Gyurkovics Tibor Ölelj meg engem, Isten! című dalciklusát adták elő. Később az est házigazdája, Maróti István javaslatára az emlékezők „föllapozták" Gyurkovics Tibor versesköteteit; Kubik Anna, az MMA rendes tagja, Kossuth-, Jászai Mari- és Kazinczy-díjas színművész és Oberfrank Pál színházigazgató, színművész válogatott verscsokrokat szavaltak a költő életművéből. A produkciót újabb zenei összeállítás követte: Dubrovay László és Gyurkovics Tibor Fecskedalok című dalciklusát adta elő Halmai Katalin énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Holics László zongoraművész.

Az emlékestet Hegyi Béla, Üzenet című filminterjúja zárta, melyben az ünnepelt költőt életfilozófiájáról, művészetéről és a távoli jövőről alkotott elképzeléseiről faggatta a riporter. Arra kérdésre, hogy mi lenne az az egyetlen mondat, amit egy lezárt borítékban elküldene az utókornak, Gyurkovics Tibor az interjú végén csak ennyit válaszolt: „Cherchez le Dieu – Keressétek az Istent!"

Fekete György köszöntője

February 27, 2013  |  emlékest gyurkovics tibor