Átadták a Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Okleveleit

Művészetoktatói elismeréseket adott át 2023. december 4-én a Magyar Művészeti Akadémia. A köztestület 2016 óta adományoz Elismerő Oklevelet a művészetoktatásban kimagasló teljesítményt elért pedagógusok, művésztanárok, művészetpedagógiai kutatók, közösségek, intézmények részére; az elismerésből évente legfeljebb öt adományozható, mellyel bruttó 500 ezer forint pénzjutalom jár. Az elismerések adományozásáról az MMA Oktatási, Képzési, Tudományos Bizottsága véleményének előzetes megismerését követően az elnökség dönt. Az MMA Elismerő Oklevelét 2023-ban Prof. Dr. Kárpáti Andrea, Papp Kornélia, Mercs István, Szombauer István és a kultúrAktív egyesület kapta. A díjakat Turi Attila, az MMA elnöke és Balázs Mihály, az MMA Oktatási, Képzési és Tudományos Bizottságának elnöke adták át az elnökség és a bizottság tagjai jelenlétében.
December 6, 2023

Kilencedik Magyar Speciális Filmfesztivál

Hat kontinens, harminchárom ország, százkilencvenkét pályamű
 
A fesztivált november 7. és 9. között tartották meg Budapesten, a rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. Ez az egyetlen, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó tematikus filmes seregszemle a Kárpát-medencében, aminek célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek gondolataira és érzéseire ráirányítsa a többségi társadalom figyelmét és ezzel segítse elő az elfogadást.

November 10, 2023

A színházművészet kiválóságait díjazták

Az elismerő okleveleket a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban adták át 

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházművészeti Tagozatának ünnepségén Nagy Viktor Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész, a tagozat vezetője látta el a háznagyi teendőket. Mint elmondta, az elismerő oklevelek díjazottjainak kiválasztását széles szakmai konszenzus övezte.
 

November 10, 2023

Arénák építésze

Portréfilm Skardelli Györgyről

Az M5 csatornán november 12-én 13:10-kor mutatják be az MMA portréfilm sorozatában készült alkotást, melyben a Kossuth-díjas, Ybl Miklós-díjas építész vall pályájáról, az általa tervezett arénákról. 

November 10, 2023

A gondolkodó nádszál

Lencsés Lajos oboaművész vallomásai

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata kerek születésnapos akadémikusait köszönti 2023. november 12-én vasárnap este a Pesti Vigadóban. Az ünnepeltek között jelen lesz, és muzsikál is a nyolcvan esztendős Lencsés Lajos oboaművész, az MMA levelező tagja, akinek a közelmúltban megjelent A gondolkodó nádszál ­– Egy muzsikus emlékezései című könyve.

November 7, 2023
Lehenengoa Azkena
// ]]>