Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
February 27, 2020

Ruszt József pályarajza

Idén novemberben a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg Ruszt József életműsorozatának ötödik kötete. A könyv a jeles színházművész életútjának Hevesi Sándor Színházhoz és a Független Színpadhoz kötődő időszakát mutatja be. 

November 29, 2013

Az Operaház színfalai mögött – Csikós Attila díszlettervező műtermében

Csikós Attila díszlettervező a mesterség fogásairól, az operadíszletek tervezéséről és megvalósításáról mesél, illetve feleleveníti a pályája legizgalmasabb szakaszait, a gyakornokévektől egészen a bayreuthi évekig.

November 25, 2013

Rítus – társadalmi szereptükör a Szegedi Kortárs Balettel

November 8-a óta játsszák a szegedi Kisszínház épületében a Juronics Tamás által koreografált kortárs balett darabot. A produkció a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös bemutatója az évadban, a november 8-i premieren, majd az azt követő budapesti előadáson is sikert aratott.

November 20, 2013

Kubik Anna hangoskönyvének bemutatója

2013. november 11-én mutatták be a Magyar Írószövetség székházában (Bajza utca 18.) Kubik Anna Másféle idő című hangoskönyve, melyen a magyar irodalom klasszikus és kortárs költőnőinek versei találhatóak a színésznő előadásában.

November 12, 2013

Átadták a Hazám-díjat

Idén tizenharmadik alkalommal került átadásra a Hazám-díj. A 2001-ben alapított díj József Attila Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést heten kapják meg, mert a versciklus hét szonettből áll. Marton Éva is a díjazottak közt van.

November 11, 2013
Lehenengoa Azkena