Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
February 27, 2020

Plakátkiállítás és filmklub Tolnay Klári emlékére az Urániában

Tolnay Klári születésének centenáriuma alkalmából egész éves programsorozat zajlik, amely részeként az Uránia Nemzeti Filmszínházban tematikus beszélgetésekkel kísért vetítések és plakátkiállítás várja a filmbarátokat és a kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész tisztelőit.

May 28, 2014

Juronics Tamás kapta idén a Seregi-díjat

Másodszor adták át a Magyar Állami Operaházban a Seregi László koreográfus emlékére alapított díjat: maradandó tartalmat és művészi értéket teremtő alkotói munkásságáért Juronics Tamás vette át az elismerést május 21-én.

May 22, 2014

A Nemzeti Színházba látogat a kecskeméti Katona József Színház

Négy előadással a Nemzeti Színházban vendégszerepel május 25-én a kecskeméti Katona József Színház társulata. A Budapesten megrendezett keddi sajtótájékoztatón Cseke Péter igazgató a teátrum jövő évadjának programját is ismertette.

May 14, 2014

Papírnehezék

„Nem tudok csinálni mást, csak mindig mást" – mondja magáról Bertalan Tivadar, aki ezúttal is valami mással jelentkezik, mint amit eddig láthattunk, olvashattunk s hallhattunk tőle. Ebben a művében mintha drámaibb hangon szólna. 

May 6, 2014
Nemzeti: tizenhat bemutató a jövő évadban

Nemzeti: tizenhat bemutató a jövő évadban

Nyolc nagyszínpadi és nyolc stúdiószínpadi előadást mutat be a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Andrzej Bubien, David Doiasvili és Andrej Mogucsij is rendez. "Ahogy azt ígértük, kinyitottuk a színházat" - fogalmazott Vidnyánszky Attila igazgató a teátrum hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az elmúlt évad eredményeit sorolva. 

April 29, 2014
Lehenengoa Azkena