Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
March 8, 2024

Mécs Károly tolmácsolja a harctéri eseményeket

Hősök naptára címmel december 8-án indult a Kossuth Rádióban az első világháborús magyar katonai hőstetteket megörökítő műsorfolyam – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Mindennap Mécs Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában lesz majd hallható, hogyan harcolt a magyar katona a nagy háborúban.

December 9, 2014

Gyerekeken segített a kecskeméti színház

"Felelősek vagyunk egymásért" – így foglalta össze Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója és a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja annak a kezdeményezésnek az üzenetét, amelynek köszönhetően közel 500 roma, hátrányos helyzetű, tanyákon, mély szegénységben élő gyermek kapott meghívást a színházba.

December 3, 2014

Szarvassá változott fiú az Urániában

Bemutatták A szarvassá változott fiú című filmet, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett Juhász Ferenc versének felhasználásával. Az Uránia moziban tartott bemutatón részt vett Töröcsik Mari, a Nemzet Művésze és a Nemzet Színésze és Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő, aki szintén a Nemzet Művésze.

November 26, 2014

Gundel Művészeti Díjjal ismerték el Tokody Ilona életművét

A színház- és filmművészet, a tánc, a zene, valamint a képzőművészet kategóriájában vehették át pályájuk elején álló fiatalok a Gundel Művészeti Díjat a november 24-i díjátadó ünnepségen. Az életműdíjat Tokody Ilona operaénekesnőnek ítélték.

November 25, 2014

Székely László a Bernarda Alba háza olvasópróbáján

Megkezdődtek Federico García Lorca egyik legjelentősebb művének, a Bernarda Alba házának próbái a Békéscsabai Jókai Színházban. A művet Béres László rendezi, a díszlettervező a Kossuth-díjas Székely László.

November 14, 2014
Lehenengoa Azkena