Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
March 8, 2024

Emléktáblát kapott Vámos László színházi rendező

A debreceni Csokonai Színház előcsarnokának falán emléktáblát kapott Vámos László egykori főrendező; az alkotást május 24-én avatták fel a 150. jubileumi évadot ünneplő sorozat záróestjén. A domborműves emléktáblát Győrfi Ádám, Debrecenben élő szobrászművész alkotta, az anyagi támogatást a Magyar Művészeti Akadémia biztosította. Utána a nyolcvanéves Lengyel Györgyöt köszöntötte a teátrum.

May 25, 2016

Kemény Henrik öröksége

A Kemény Bábszínház képeskönyve — könyvbemutató  a Vigadóban 

Szervusztok, pajtikák! Hallottátok, hogy mostantól egy kivételesen szép kötet gazdagítja a hazai könyvkiadás palettáját, amelyet már kézbe venni is csupa öröm? Hogy közel félezer fotóval, eredeti dokumentumok fakszimile változatával, tanulmányokkal és szövegkönyvekkel megjelent A Kemény Bábszínház képeskönyve?

May 17, 2016

JÁSZOK – történelmi dal- és táncjáték

Sajtótájékoztatón mutatták be a Jászok című nagyszabású produkció előkészületeit május 13-án a Pesti Vigadóban. „A JÁSZOK egy olyan összművészeti alkotás, amely sajátos és egyedi módon integrálja jelen korunk tradicionális és kortárs művészetének jelenségeit. Szuverén módon szól a tánc, a zene, a költészet, a képzőművészet segítségével mindazokról az egyetemes emberi értékekről, amelyek szellemében mi jászok is létezünk a világban." – mondta Mihályi Gábor rendező – koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, az MMA levelező tagja a produkcióról. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrejövő előadás bemutatója 2016. június 3-án lesz Jászberényben, a Szabadtéri Színpadon.

May 12, 2016

Szenvedélyek színháza – Nemzeti

A Vidnyánszky Attila vezetésével működő Nemzeti Színház bemutatta új, ősszel induló évadát, a fókuszba a szenvedélyek és az ősbemutatók kerültek: Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is rendez a 2016/17-es évadban. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára a Tóth Ilona című előadással készül a társulat.

May 4, 2016

Összeállt a kaposvári Csiky Gergely Színház következő évada

Tizenegy bemutatóval, köztük rockballadával, történelmi színjátékkal és mesejátékokkal készül a 2016/2017-es évadra a Rátóti Zoltán vezette kaposvári Csiky Gergely Színház, amelynek társulata két fiatal színésszel, Zsíros Lindával és Szőke Richárddal bővül az új szezonban.

May 2, 2016
Lehenengoa Azkena