Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
March 8, 2024

Dubrovay táncdrámája Pécsett

Faust, az elkárhozott

Dubrovay László zeneszerző, az MMA elnökségi tagja egész estés balett művét tavaly áprilisban az MMA támogatásával mutatták be a Müpában a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az 1995 óta "kallodó" nagyszabású zeneműhöz Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője készített koreográfiát. Az ősbemutató után most Pécsen hallhatta és láthatta a közönség – a Pécsi Balett és a Zuglói Filharmónia közreműködésével megvalósuló előadásról Gönczy László zenetörténész írt kritikát.

April 5, 2017

Szenvedélyem a hivatásom

Jánoskúti Márta köszöntése és könyvbemutatója

A Vígszínház művészei április 4-én köszöntötték 75. születésnapja alkalmából Jánoskúti Márta jelmeztervezőt, és az alkalomból bemutatták a róla szóló kötetet is, amely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában „Szenvedélyem a hivatásom" címmel.

April 5, 2017

Méltó búcsú az operától

Interjú Bede-Fazekas Csabával

Bede-Fazekas Csaba
Kossuth-díjas operaénekes, színész, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának levelező tagja Germont György szerepével Verdi Traviata című operájában búcsúzik a műfajtól a Győri Nemzeti Színházban. Ennek kapcsán beszélgettünk a művésszel.

March 26, 2017

Nagy siker A Pál utcai fiúk

A Molnár Ferenc világhírű regényéből adaptált zenés játék bemutatója óta már több mint 55 ezren látták Marton László rendező, színigazgató, az MMA levelező tagja rendezésének eddigi előadásait. „Én hiszem, hogy Molnár Ferenc is elégedetten és boldogan nézné végig Marton László korszakos rendezését, örömmel hallgatná Dés és Geszti nagyszerű dalait." – Eszenyi Enikő

March 22, 2017

Színházi fesztiválokat támogat az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának támogatásával valósulhat meg Kecskeméten a Színművészetisek találkozója, a SZÍN-TÁR 2017, a XI. DESZKA Kortárs Magyar Drámafesztivál Debrecenben és a tatabányai Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál (MOST). Az MMA rendszeresen támogatja a kortárs színházművészet legfontosabb seregszemléit, idén eddig a SZÍN-TÁR, a DESZKA és a MOST fesztiválok mellett a januári Pajtaszínházi Szemlét vagy az áprilisban megrendezésre kerülő IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót megelőző közönségtalálkozót.

March 22, 2017
Lehenengoa Azkena