Akadémiai székfoglalók 2014. január 17.

A január 17-ei, második alkalommal az érdeklődők Záborszky KálmánBerecz András és Prutkay Péter székfoglalóit hallgathatják meg.
A rendezvény meghívóját
 ide kattintva tölthetik le.

Záborszky Kálmán (Budapest, 1947. október 4.) karmester, gordonkaművész
Díjak: Artisjus-díj (1990), Lajtha László-díj (2000), Apáczai Csere János-díj (2002), Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006), Területi Prima Primissima Díj (2007), Liszt Ferenc-díj (2012)
Kodály Zoltán nevelési eszméi nyomán vallja, hogy a zene elsődlegesen ne szakmai ügy legyen, hanem az ember legbenső, minden másnál mélyebbre hatoló személyes és egyben közösségi ügye. Művészeti vezetése alatt a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 2006-tól hivatásos együttessé vált Zuglói Filharmónia néven, emellett 1991 óta a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója. Legjelentősebb előadásai: Berlioz: Te Deum (1987), Messe Solennelle; Bernstein: Mise – magyarországi bemutató (1988); Lajtha László: Mise, Poulenc: Stabat Mater (1989); Ránki György: Káin és Ábel, Jézus panasza, M. Haydn: Misse pro defunctis – ősbemutató és CD felvétel (1997); Cesar Franck: Jézus 7 szava a keresztfán – magyarországi bemutató (1998); Kókai Rezső: István Király opera (1988, 1996, 2000)
Székfoglaló előadásának címe: Kultúra-teremtés, zenei nevelés Zuglóban – A 60 éves Zuglói Zenei Műhely tapasztalatai
 

 
Berecz András (Budapest, 1957. október 29.) mesemondó, énekes
Díjak: A Népművészet Ifjú Mestere (1985), Magyar Művészetért díj  (1990), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1993), Magyar Örökség-díj (2001), Március 15-e Díj (2003), Alternatív Kossuth-díj (2005), Prima-díj 2011 (2005), Kossuth-díj (2011)
Az első dalokat édesanyjától tanulta. Megalapította az Ökrös és Egyszólam együttest, és énekesként hamarosan igen népszerűvé vált. Emellett néprajzi tanulmányokat is folytat. Kutatási területei elsősorban Felvidék, Erdély, Moldva (ahol először 1979-ben járt), Somogy, de a Nagykunságban és a Nyírségben is gyűjt dalokat, meséket, tréfákat. Magyar népzenét tanított Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, valamint kanadai és amerikai táborokban is. Tíz éve Kodály-sorozatot indított útjára. Műfordítással is foglalkozik.
Székfoglaló előadásának címe: … Bú hozza, kedv hordozza... Magon kőtt énekesek iskolája – Közelítés a magyar népdal élettanához
 
 
Prutkay Péter (Budapest, 1947. március 24.) képzőművész
Munkácsy Mihály-díj (1998)
Művészeti ismereteit autodidakta módon sajátította el. Elsősorban sokszorosító képgrafikával foglalkozik, rézkarcot, litográfiát, szerigráfát készít. Az 1969-es első Szürenon kiállításon a hazai művészetben mérföldkőnek tekinthető térberendezésével, szürrealista szobájával keltett figyelmet. Az 1970-es években politikai ihletésű grafikái jelentek meg a magyarországi pártállam ellenében (Nagy STORNO pecsét, 1975; Art-Párt-Art, 1975; Bot, 1981.) A környezetvédelem és a 19–20. század fordulójának és a 20. század elejének hangulata is megjelenik képein. (Környezetvédelem, 1974; A magyar tenger, 1980; Elhagyott fészek, 1990; Béka, 1975; I. világháborús fészek emlékmű, 1987).) A nemzetiségi kérdés is foglalkoztatja (Erdélyi szalonna, 1987). Magyarországon, Nyugat-Európában, Ázsiában is bemutatkozott egyéni és csoportos kiállításokon. Munkáit hazai és külföldi közgyűjtemények őrzik.
Székfoglaló előadásának címe: Dobozolt kor-képek
January 8, 2014