FÁTYOL Viola Figyelemmel kísért elmerülés (Keresztelés), 2020, 40×60 cm

A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021

A nemzeti szalonok rendszere a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és támogatásával indult 2014-ben, a kiállításnak évről évre az MMA intézménye, a Műcsarnok ad otthont. A Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2016 után így másodszor kerülhet megrendezésre. A szalontárlaton 2021. április 24-től – az újranyitást követően – szeptember 26-ig 208 fotográfus egy-egy alkotása vagy fotósorozata látható, akik az elmúlt öt évben készült, számukra legfontosabb műveiket tárják a közönség elé, keresztmetszetet rajzolva a kortárs magyar fotóművészetről. A fény képei címet viselő II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon kurátorai Haris László fotóművész, valamint Bán András fotótörténész.
April 24, 2021

Fotográfiák a Szalonban

Beszélgetés Haris László fotóművésszel, kurátorral, az MMA rendes tagjával

Hogy a magyar fotóművészet ma milyen összképet mutat – erre nyújt igen széles körű és beható rálátást a Műcsarnok frissen megnyílt tárlata. E kiállítás nem csupán állapotleltár vagy helyzetkép, de azt is mutatja, hogy milyen törekvések, elképzelések, gondolati és tematikai kérdések, s a kivitelezés, a megjelenítés milyen módozatai, technikai eljárásai foglalkoztatják a fotóművészettel foglalkozó magyar alkotókat manapság. A Műcsarnok ismét látogatható: immár második alkalommal a Fotóművészeti Nemzeti Szalon várja a művészetek ezen ága iránt érdeklődőket.

May 13, 2021

A magyar film napja

2018 óta április 30-a a magyar film napja, ilyenkor filmtörténetünk kezdeteire emlékezünk, a magyar film történeti és kortárs gazdagságát ünnepeljük. Idén a jeles dátum még különlegesebb, hiszen éppen 120 éve történt, hogy április 30-án az Uránia Tudományos Színházban, a mai Nemzeti Filmszínház elődjében bemutatták az első, már játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotást, A tánczot. Ebből az alkalomból az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata a magyar film ritkán látható örök értékeire szeretné felhívni a figyelmet, ezért kezdeményezésére az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával együttműködve online filmestet szervez. A magyar rövidfilm sajátos arculatával, tömörségével a játékfilmeknek is fontos alapja. Ezen az estén az érdeklődők mind a drámai, mind a lírikus vonulatból láthatnak alkotásokat, köztük egy – a jeles elődökhöz kötődő – mai kisfilm magyarországi ősbemutatóját.

April 20, 2021

Átadták az idei Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait

Hat kategóriában osztották ki a negyedik alkalommal megrendezett Kovács LászlóZsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait április 17-én este a Pesti Vigadóban. A koronavírus-járványra való tekintettel a közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt. A magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról – az MMA posztumusz tiszteleti, illetve néhai tagjáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil, a HSC Stábiskola igazgatója által alapított Aranyszem Fesztivál helyét vette át 2018-ban. A rendezvény fő támogatója a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia.

April 19, 2021

„Nagyon vonzó, hogy egy kicsit a »Teremtőnek« érezheti magát az ember…"

Az emberi arc a legizgalmasabb téma – vallja Ternovszky Béla. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész, az MMA levelező tagja számára a portrékészítés különleges ajándék, de arról is mesélt, miért került maszk a Macskafogó szereplőire a járvány alatt.
(Kurucz Éva interjúja)

April 15, 2021

Fotóikonok a Műcsarnokban

A Budapest Fotófesztivál és a Műcsarnok különleges válogatást mutat be a New York-i Howard Greenberg Gallery gyűjteményéből. 41 fotográfus csaknem hetven felvételén a fotográfia XX. századi történetének részletgazdag képe rajzolódik ki. A kiállítás a Kik vagyunk című tematikus fotótárlat után újabb tereket szentel a fotónak, április végén pedig már teljes egészében a fotóművészet veszi át a terepet az MMA intézményében, amikor is megnyílik a második fotóművészeti nemzeti szalon.

March 30, 2021
Azkena