Juhász György 2014-ben az MMA Művészetelméleti Tagozat Díjának átvételekor a Pesti Vigadóban

Juhász György előadása a Délvidék irodalmáról

Juhász György, az MMA Művészetelméleti Tagozat Díjával 2014-ben elismert irodalomtörténész a Délvidékként vagy Vajdaságként emlegetett terület történelméről és irodalmáról tartott előadást április 19-én a Makovecz Szalonban.
A háznagyi teendőket Juhász Judit látta el, közreműködött Dóka Andrea színművész és Szabó András előadóművész.
Juhász György előadásában kiemelte: „Ha csak a kulturális helyzetet nézzük, abból kell kiindulni, hogy a Trianon előtti Magyarországon – talán Erdélyt leszámítva – nem volt önálló, regionális kultúra. Nem létezett mondjuk önálló dunántúli, vagy felvidéki irodalom. Minden centrálisan Budapestre futott be. Ide jött Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, vagy Ady Endre. Amikor az utódállamokhoz csatolták az elvett területeket, az ottélők valósággal sokkos állapotba kerültek." A magyarság ekkor ismerte meg először a kisebbségi létet. A húszas évek levelezéseiből, naplóiból kiderül, hogy képtelenek voltak elfogadni ezt az állapotot. Abban reménykedtek, hogy ez csak egy átmeneti helyzet, s nagyon hamar korrigálják majd ezt az égbe kiáltó igazságtalanságot. Az évtized második felére azonban rá kellett jönniük, hogy tartósan be kell rendezkedniük a kisebbségi sorsra. Helyzetüket csak nehezítette, hogy a délvidéki magyarság háromnegyede nem tudott szerbül. Ráadásul nemcsak nyelvi, politikai és territoriális kisebbségbe kerültek, hanem vallásiba is, hiszen Szerbiában igen erőteljes volt a pravoszláv egyház, amely katolikusellenes magatartást tanúsított.
Kevesen tudják, hogy Jugoszlávia létrejöttekor az akkor még egyértelműen magyar ajkú Szabadka az ország harmadik legnagyobb városa volt. Sokáig ez maradt a magyarság központja, Újvidék csak 1945 után tört az élre. Trianon után megmaradt a délvidéki színházi élet, hiszen Szabadkán tovább működhetett a teátrum, de önálló, magyar tudóstársaság már nem volt. Az értelmiség ugyanis szinte teljes mértékben elmenekült a szerbek elől.
„Az irodalom terén a kezdeti bizonytalan próbálkozások három gyökérzetből eredtek. A helyben maradt magyar orvosok és kevés számú tanárok kezdtek írogatni. Ők voltak a kezdet. A második kört azok a pécsi menekültek alkották, akik a Délvidéken telepedtek le. A harmadik kör pedig az új, fiatal nemzedék, akinek éppen akkor indult az életpályája."
Mindenképpen ki kell emelni Szenteleky Kornél munkásságát, mert valójában neki köszönhetjük, hogy a Délvidéken a két világháború között magyar irodalomról beszélhetünk. „Legelőször a tradíció hiányzik, a múlt, az elkezdett irány, a lefektetett alap, amelyet folytatni, lerombolni, átformálni, megtagadni mindig könnyebb, mint teljesen újat csinálni. Ezen a tespedt, művészietlen lapályon nincs semmi, de semmi emlék..." – írta Szenteleky Levél D.J. barátomhoz a „vajdasági irodalom"-ról című nevezetes vitacikkében.
Juhász György szerint ez a néhány mondat drámai összegzése az akkori helyzetnek. Mint mondta, Szenteleky találta ki, hogy a helyi színházak mellé kell felépíteni a formálódó magyar irodalmat. Juhász mindezt olyan, „tipegő irodalomnak" nevezte, amit mindenki vállalni tud. Nagy lépés volt a Szenteleky által lefektetett úton, hogy 1928-ban létrejött az első becsei Íróhelikon, 1932-ben pedig a Kalangya című irodalmi lap, amely kapcsán az előadó megemlítette, hogy kísértetiesen hasonlított a Nyugatra.
A sarjadó magyar irodalomnak azonban nem használt, hogy 1929-ben királyi diktatúrát vezettek be Jugoszláviában. Mivel akkortájt semmiféle állami mecenatúra nem volt, mindent magánerőből kellett kiadni. A helyzet azért volt különösen is nehéz, mert Jugoszlávia más tájaihoz képest a Délvidéken négyszeres volt az adóteher. Juhász ezt úgy értelmezte, hogy a Délvidék gazdasági kirablása zajlott. Mint fogalmazott: „a Délvidék egy európai expressz utolsó kocsijából egy balkáni expressz első kocsija lett". Fontosnak tartotta, hogy a Híd című lap 1934-ben ennek ellenére mégis meg tudott jelenni.
A háború idején nagyon rövid időre, mindössze három és fél évre tértek vissza a Délvidékre a magyar idők, ami kevés volt ahhoz, hogy megerősödjön az ottani magyar értelmiség. „Ami pedig a háború után következett, az a magyarság számára maga volt a borzalom. Úgy becslik, hogy a partizánok kegyetlenkedése nagyjából negyvenezer magyar áldozattal járt. Ráadásul az értelmiség másodjára is otthagyta ezt a területet. Az 1945-ben megkezdett tanévben az egész Délvidéken összesen három magyar diplomás tanár maradt. Innen kellett újrakezdeni mindent." Tito és Sztálin konfliktusa miatt a délvidéki magyarság újabb karanténba került. Ez a szörnyű helyzet 1956-ig tartott. Aztán 1959-ben megnyílt az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom tanszéke.
Juhász György a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig tartó időszakot az „önkép kialakításának, a regenerálódásra szolgáló szusszanásnyi kis időnek" nevezte. Olyan írói csoport jelentkezett, amelyik már a megjelenése pillanatában az irodalom részévé vált. Külön is kiemelte Domonkos István, Sinkó Ervin és Gion Nándor személyét.
„Jugoszlávián belül a Vajdaság 1974-től teljes autonómiát élvezett. Ez nem magyar autonómia volt, de mégis érintette a magyarságot, hiszen polgárai közül minden negyedik magyar volt. Az autonómia nem fejlesztette, de legalább nem pusztította az ott élő magyarságot" – mondta Juhász, aki hangsúlyozta, hogy az újvidéki rádió 1984-től napi huszonnégy órán keresztül működő magyar nyelvű adással bírt. Az utolsó dátum, amit az irodalomtörténész említett, az 2008. február 17-e, vagyis Koszovó függetlenségének kikiáltása. Az egykori nagy ország, vagyis Jugoszlávia ezzel végérvényesen darabjaira hullott. Juhász György feltette a kérdést: „Hol volt jobb magyarnak lenni? Jugoszláviában, vagy Szerbiában? Jugoszláviában, ha lassan is, és rögös úton haladva, de mégis létrejött a magyar irodalom. A szerbiai magyar irodalom megszületésére azonban még várni kell" – tette hozzá Juhász György.
 *
Elhunyt Juhász György hungarológus, irodalomtörténész, a délszláv térség kutatója, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos főmunkatársa –
közölte a tudományos műhely május 3-án az MTI-vel.
Juhász György 1954-ben született Budapesten, a pécsi tanárképző főiskolán szerzett diplomát. 1977–1979 között az Újvidéki Egyetem magyarországi posztgraduális ösztöndíjasa volt. 1981 és 1988 között a Ljubljanai Egyetem Összehasonlító Nyelvészeti és Orientalisztikai Tanszékének első magyarországi vendégoktatója, a magyar lektorátus alapítója.
A tudós 1985-ben elkészítette a Maribori Egyetem Magyar Tanszékének teljes oktatási programját. 2004–2009 között az Eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Idegen Nyelvi Tanszékének vendégprofesszora, 2007-ben közreműködött a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék létrehozásában. Több mint száz publikációja és számos kötete (köztük az Utak és útvesztők, a Mikor kezdődik a XXI. század?, a Mezsgyén) jelent meg.
Az utóbbi időben a határon túli magyar kisebbségek autonómia-törekvéseivel és lehetőségeivel kapcsolatban folytatott figyelemreméltó tevékenységet. Rendszeresen publikált a Hitel és az Aracs című folyóiratokban, cikkeit hosszú éveken át olvashatták a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet hasábjain is. Dolgozott a Magyar Nemzeti Galériában és a 90-es évek elején a Magyarok Világszövetségében. 2013 óta volt a Retörki tudományos főmunkatársa – írta az intézet.
May 10, 2017  |  akadémiai szalon juhász györgy