Püski István, Borbély László, Döbrentei Kornél

Döbrentei Kornél születésnapi köszöntése és Júdás, mint erkölcsi etalon? című könyvének bemutatója

Döbrentei Kornélt, az MMA rendes tagját köszöntötték 70. születésnapja alkalmából november 9-én a Makovecz Szalonban, ahol bemutatták a József Attila-díjas és Alternatív Kossuth-díjas író, költő „Júdás, mint erkölcsi etalon?" című legújabb könyvét is. 
A háznagyi teendőket Juhász Judit látta el. Az esten közreműködött Petrás Mária népdalénekes, keramikusművész, az MMA rendes tagja, Faragó Laura és Szabó András előadóművész, illetve Dóka Andrea színművész. Az eseményen részt vett mások mellett Püski István is.
Döbrentei Kornél és az estet moderáló Borbély László beszélgetéséből kiderült, hogy a költő első versét kilenc esztendős korában írta és azóta is a megismerést tekinti a legfőbb kalandnak. Arra a kérdésre, hogy bátorították-e abban az időben, amikor az első költeményei megszülettek, Döbrentei Kornél elmondta: „attól, a kilenc éves korombéli veni sancte-i pillanattól kezdve tudom, hogy nekem írnom kell. Ebben a hitemben mindenki erősített, aki látta az írásaimat. Tudom, hogy sokkal tartozom nekik. Egész életemben mindig valamilyen ügy mellett, valami érdekében küzdöttem. A számomra fontos, valódi értékeket igyekeztem felmutatni. Most is erre törekszem." Borbély László többek között azt is megkérdezte, hogy miben hisz Döbrentei Kornél? „Elévülhetetlennek tartom a Magyar Hiszekegy című három soros verset, amelyet később Hitvallás címen tizenöt szakaszossá bővítettek. Ezt nekem a nagyapám tanította meg. És abban is hiszek, hogy egyszer majd eljön az az idő, hogy az ezen a feltámadáson munkálkodók díja nem a keresztre feszítés lesz." Csoóri Sándorra, akit Döbrentei a bajtársának nevezett, így emlékezett: „A mi nemzedékünknek voltak ki nem mondott mártírjai is. Fáj minden érték, ami elmegy. Intellektuálisan nehezen fogom fel, hogy egy világító elme úgy tud elmenni, hogy többé már nem adatik meg a személyes jelenléte. Hiányával dacosan birkózom." Új esszékötete A Júdás, mint erkölcsi etalon címével kapcsolatban a költő kiemelte: „Európában lassan minden természetest természet-ellenessel helyettesítünk be. Eljön majd az az időszak, amikor a természet-ellenes lesz a természetes. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy az emberiségből valakik valamilyen szándékkal ki akarják nevelni az emberséget. Lassan már az is természetessé válik, hogy nem tartjuk be a szavunkat, hogy hátba döfjük a másikat. Ez a Júdás-cselekedet. És ez nagyon veszélyes a magyarságra nézve. Nekünk ugyanis meg kell maradnunk. Borzasztó jövő néz ránk, ha nem vetünk véget ennek a folyamatnak" – mondta Döbrentei Kornél.
November 18, 2016  |  petrás mária döbrentei kornél