Mentés másként – De mit és hogyan?

Konferencia művészeti örökségünk digitalizációjáról

A Magyar Művészeti Akadémia nagy fába vágta a fejszéjét, amikor útnak indította tagjai életútját és alkotásait digitalizáló projektjét. A készülő adatbázis a nagyközönség számára is hozzáférhető a szervezet honlapján, az eddig összegyűlt tapasztalatok megvitatására pedig három kerekasztal-beszélgetésből álló konferenciát tartottak 2023. szeptember 27-én a Pesti Vigadóban.
 
September 29, 2023

Prima Primissima díj 2023

 A jelöltek közül többen a Magyar Művészeti Akadémia tagjai

A korábbi évekét jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A rangos, idén huszadik alkalommal átadandó elismerést, valamint a vele járó támogatást a tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek ítélik oda. A díjazottak december 1-jén a Művészetek Palotájában személyesen vehetik majd át az elismeréseket.  A különleges díjátadó esemény műsorszámaiban a megelőző évek Junior Prima-, Prima- és Prima Primissima díjazottjai, valamint korábbi Megyei Prima-díjasok lépnek majd fel.

October 2, 2023

Építészettörténeti tárlat Zágrábban és Budapesten

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) és a zágrábi Művészettörténeti Intézet két éve futó közös kutatási projektjének eredményeit bemutató pop-up kiállítás szeptember 20-án nyílt meg a zágrábi Liszt Intézetben. A tárlat október 5-től Budapesten is megtekinthető a Walter Rózsi-villa melletti Műhelytérben.

September 29, 2023

A Bánság büszkesége volt a temesvári papnevelde

Szegeden és Temesváron mutatták be dr. Zombori István kötetét
 
Mindkét helyszínen érdeklődés kísérte a temesvári papnevelde építészeti történetét feltáró kötet bemutatóját. A szegedi történész, muzeológus dr. Zombori István kutatómunkájának eredményeként kiadott kötet a Bánság keresztény életében meghatározó szereppel bíró oktatási intézmény múltját szembesíti a funkciójától és művészeti értékeitől megfosztott épület jelenével.

September 27, 2023

Regionális kulturális seregszemle Veszprémben

Minden, ami művészet címmel rendezett összművészeti, mindenki által látogatható konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Veszprémi Regionális Munkacsoportja. A munkacsoport elnöke, Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és színházigazgató elmondta, fontos cél a regionális kulturális élet bemutatása, hiszen az MMA központja ugyan Budapesten van, de a tagsága a Kárpát-medencében él.

September 26, 2023
Azkena
// ]]>