Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
neljapäev, 5. November 2020. a

Magas állami kitüntetéseket kaptak akadémikusaink

Augusztus 20. alkalmából átadták a legrangosabb állami kitüntetéseket az Országházban.

reede, 17. August 2012. a

Jankovics Marcell mesterkurzusa Csehországban

A csehországi Uherské Hradiště városban idén 38. alkalommal rendezték meg a Nyári Filmiskolát, amelynek a magyar film volt a „vendége". A magyar alkotóművészeket Jankovics Marcell, Szabó István és Fliegauf Bence képviselte.

esmaspäev, 13. August 2012. a

Mi a magyar? Kortárs válaszok

Mi a magyar? Kortárs válaszok címmel nyílt kiállítás a Műcsarnokban. Több mint ötven művész 150 alkotása tekinthető meg augusztus 3-tól, köztük: Bukta Imre, Csáji Attila, Farkas Ádám, Fehér László, Jankovics Marcell és Jovián György alkotásai.

pühapäev, 5. August 2012. a

Barcsay mester és tanítványai

Vándorkiállítás Barcsay Jenő, Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás szitanyomataiból. Az Aba-Novák Galéria történetének 26. kiállítása a mester–tanítvány kiállítások sorát gazdagítja. Ugyanakkor ez a mester–tanítvány viszony merőben másféle volt, mint a klasszikus értelemben vett követő-hatás. Az Aba-Novák Galériában, Leányfalun – 2012. augusztus 18-tól nyíló tárlaton – Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás tisztelegnek ezen a módon is Barcsay Jenő munkássága előtt.

reede, 3. August 2012. a
Esimene Viimane
// ]]>