Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
neljapäev, 5. November 2020. a

Hit és hűség – Sinkovits Imre emlékezete

Császár Angela színművész és Farkas Árpád erdélyi költő – mindketten az MMA rendes tagjai – kapta meg idén a Hit és hűség – Sinkovits Imre emlékezete díjat. A díj kihirdetéséhez rendezett ünnepséget a Pesti Magyar Színházban tartották november 5-én, Imre napon. Az ünnepi eseményt dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára nyitotta meg. „Szerethető, tisztelhető színművészre emlékezünk, aki szeretett tenni a világért és nagyon röviden, tömören megszólalni a világ dolgairól. Rövid vallomása szerint azért lett színész, mert »minden« akart lenni. Kell-e ennél több őszinteség és szeretet?" – emlékezett meg a főtitkár Sinkovits Imréről a rendezvényen.

reede, 6. November 2020. a

Online Rajzfilmünnep

November 13. és 15. között nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet, rendhagyó módon online, ami számos új és izgalmas lehetőséget jelent. Az egyik fő támogató a Magyar Művészeti Akadémia. A programban szereplő 200 film az esemény és a csatlakozó helyszínek egyedi YouTube-csatornáján lesz látható, így az otthon biztonságában, a fotelban összebújva lehet élvezni a legújabb rajzfilmeket és az örök klasszikusokat. Idén negyvenéves Magyarország első Oscar-díjas animációs filmje, A légy, ezért a VIII. Országos Rajzfilmünnep a film rendezője, Rófusz Ferenc életműve előtt tiszteleg, aki örökre beírta nevét az egyetemes mozgókép történetébe, és különösen előkelő hely illeti meg őt a magyar filmtörténeten belül is.

teisipäev, 3. November 2020. a

„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020"

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A kiíró „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" címmel olyan javaslat készítését tűzi ki a pályázat céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. A teljes pályázati kiírás a kapcsolt dokumentációkkal itt található. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 11.

reede, 30. Oktoober 2020. a

Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díjazottjai VI.

Kamaratárlat a 2018–2019. évben az MMA Képzőművészeti Tagozatának Művészeti ösztöndíjában, valamint Tagozati díjában részesített alkotók munkáiból

Kamaratárlat nyílt meg a Pesti Vigadóban a 2018–2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának Művészeti ösztöndíjában, valamint Tagozati díjában részesített alkotók munkáiból. Ezen Ütő Gusztáv, Zsemlye Ildikó, Jagicza Patrícia Linda, Kuti Botond, Bereznai Péter és Molnár Péter alkotók munkáit tekinthetik meg a látogatók, a tárlat 2020. október 28. és december 6. között nézhető meg a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterében. A kiállítás kurátora Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja.

kolmapäev, 28. Oktoober 2020. a
Esimene Viimane
// ]]>