Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ünnepi Könyvhét az MMA Kiadóval

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepét. A hagyományos fő helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. Ahogy már az előző könyvhéten, az MMA Kiadó önálló pavilonnal vesz részt az eseményen.
reede, 14. Juuni 2019. a

Egy híján 20 – Néhány nap és indul a 19. POSZT

2001-ben szervezték az elsőt, azóta töretlen a sikere. Ismét lesz Országos Színházi Találkozó (POSZT) Pécsett, ezúttal 2019. június 6. és 15. között. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót 2019. május 30-án tartották a Fonó Budai Zeneházban, ahol az MMA-t Rátóti Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője képviselte. A pécsi találkozónak ebben az évben is szakmai partnere az Akadémia, támogatja a POSZT regisztrációs alapját, továbbá a díjak pénzjutalmait is biztosítja. Az érintettek beszámoltak a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó előkészületeiről, a legfontosabb változásokról, újdonságokról, a versenyelőadásokról és a kísérőprogramokról is.

esmaspäev, 3. Juuni 2019. a

Képzőművészeti különdíjak

A hétvégétől két jelentős vidéki képzőművészeti tárlat is várja a látogatókat. Megnyílt a szegedi Nyári Tárlat, melyen a Magyar Művészeti Akadémia elismerését Kéri Mihály festőművész kapta meg. A szakmai zsűri tagja volt többek között Aknay János képzőművész, az MMA rendes tagja is. A kiállítás a Reök-palotában július 16-ig látogatható. A szegedi mellett Salgótarjánban is kiállítás nyílt hazai képzőművészeti alkotásokból, a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat. Ezen a Magyar Művészeti Akadémia díját Gelencsér János festőművész kapta, amit Földi Péter festőművész, az MMA rendes tagja adott át. A tárlat a Dornyay Béla Múzeumban augusztus 24-ig látható.

esmaspäev, 27. Mai 2019. a

Kortárs magyar irodalmi művek lexikona

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) 2019. május 27-én hozta nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát (www.mmalexikon.hu) a Pesti Vigadóban. A Magyar irodalmi művek és események 1956–2016 című kutatási program 2018-ban indult, és várhatóan 2021-re nyolcszáz szócikkben dolgozza fel a magyar irodalom hatvan évét. Az ingyenesen elérhető és folyamatosan frissülő honlap mellett az MMA MMKI nyomtatott formátumú lexikonban is közzé fogja tenni a kutatás eredményeit. A lexikon célja a kortárs magyar irodalom értékeinek tudatosítása és népszerűsítése.

esmaspäev, 27. Mai 2019. a

Savaria Filmszemle hatodszor

2019. május 22–24. között zajlott a Savaria Filmszemle Szombathelyen – a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A szemlére több mint 200 pályaművet neveztek; diákfilmek, dokumentumfilmek, filmetűdök és kisjátékfilmek versengtek. A benevezett filmek hossza együtt meghaladta a 84 órát, ezért a filmszemlén szereplő alkotások előzsűrizésen estek át, így végül 63 alkotást vetítettek le az Agora-Savariában. A zsűri állandó tagja András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, az MMA rendes tagja; mellette Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező és Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer értékelték a filmeket. A VI. Savaria Filmszemle kísérőrendezvényeként 23-án akadémiai napot is szerveztek: a Magyar Művészeti Akadémia tagjaival zajlott beszélgetés.

reede, 24. Mai 2019. a
Esimene Viimane
// ]]>