„A hazámat szolgálom"
A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották. Mitől különleges a magyar hangszeres zenetanítás? – egyebek mellett erről is kérdeztük.


PÁLYÁZAT AZ ÉPÍTÉSZET OTTHONÁNAK
MEGTEREMTÉSÉRE

Pályázatok
„a Nagyharsányi csata emlékhelye 2023"
Pályázati kiírás
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA (MMA-23-P)
Beadási határidő: 2023. április 24.





Kilencedik Magyar Speciális Filmfesztivál
Hat kontinens, harminchárom ország, százkilencvenkét pályamű
A fesztivált november 7. és 9. között tartották meg Budapesten, a rendezvényt a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. Ez az egyetlen, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó tematikus filmes seregszemle a Kárpát-medencében, aminek célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek gondolataira és érzéseire ráirányítsa a többségi társadalom figyelmét és ezzel segítse elő az elfogadást.
A színházművészet kiválóságait díjazták
Az elismerő okleveleket a Makovecz utcai Akadémiai Szalonban adták át
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházművészeti Tagozatának ünnepségén Nagy Viktor Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész, a tagozat vezetője látta el a háznagyi teendőket. Mint elmondta, az elismerő oklevelek díjazottjainak kiválasztását széles szakmai konszenzus övezte.

Arénák építésze
Portréfilm Skardelli Györgyről
Az M5 csatornán november 12-én 13:10-kor mutatják be az MMA portréfilm sorozatában készült alkotást, melyben a Kossuth-díjas, Ybl Miklós-díjas építész vall pályájáról, az általa tervezett arénákról.

A gondolkodó nádszál
Lencsés Lajos oboaművész vallomásai
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata kerek születésnapos akadémikusait köszönti 2023. november 12-én vasárnap este a Pesti Vigadóban. Az ünnepeltek között jelen lesz, és muzsikál is a nyolcvan esztendős Lencsés Lajos oboaművész, az MMA levelező tagja, akinek a közelmúltban megjelent A gondolkodó nádszál – Egy muzsikus emlékezései című könyve.