„A hazámat szolgálom"

Lantos István az orgonaként használt zongoráról, Bartók Béla szigoráról és Dohnányi Ernőről, aki „Keblemre, pajtás!" alapon mindenkit szeretett

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották. Mitől különleges a magyar hangszeres zenetanítás? – egyebek mellett erről is kérdeztük.
teisipäev, 28. November 2023. a

Helyiérték: építészeti nemzeti szalon negyedik alkalommal

2014 tavasza óta minden évben átfogó kiállításon mutatjuk be egy-egy művészeti terület előző öt évének legfontosabb törekvéseit, alkotásait. A Nemzeti Szalonok sorában a 2024-es kiállítás immár harmadik alkalommal az építészettel foglalkozik. 

esmaspäev, 6. November 2023. a

A poénon túl

Sajdik Ferenc lelki gazdagságról, a Pom Pom című mese születéséről és Csukás István humanizmusáról

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Nemzet Művésze címet adományozott Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus, karikaturistának november 3-án, pénteken a Pesti Vigadóban. Az elismert művész 93 évesen is alkot, könyvillusztrációkat rajzol és téli képeket fest. Éljen a humor télen, nyáron! – mondja mosolyogva, persze erre a felszólításra fütyül a világ.

pühapäev, 5. November 2023. a

Három taggal bővült a Nemzet Művésze díjazottjainak köre

2023-ban három művész nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak november 3-án vehettek át Vashegyi Györgytől, az MMA elnökétől a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban. A Nemzet Művésze díj Bizottság Lantos István zongoraművész, orgonaművész, zenepedagógus, az MMA rendes tagja; Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista és Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester részére ítélte oda az elismerést.

reede, 3. November 2023. a

„A természet jobban tudja"

Schrammel Imre kilencven éves

A Magyar Művészeti Akadémia Schrammel Imre keramikust, az MMA rendes tagját köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából 2023. október 30-án az MMA Irodaház Akadémiai Klubjában. Az eseményen bemutatták az MMA Kiadó gondozásában megjelent Sketchbook – Rajzok, vázlatok című albumot is, amely betekintést enged a nemzet művésze gondolkodásmódjába. Elegendő az alkotáshoz a föld és a kéz?

teisipäev, 31. Oktoober 2023. a
Esimene Viimane
// ]]>