Lelkendezések és siránkozások | Eszik Alajos kiállítása
2020. február 13. – március 22.
Vigadó Galéria

Lelkendezések és siránkozások

2020. február 13-tól március 22-ig látogatható Eszik Alajos „Lelkendezések és siránkozások" címmel megrendezett kiállítása a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejött tárlat az 1953-ban született művész munkásságába ad részletes bepillantást. Középpontjában a test beszédei, az emberi figura, a figura mozgásai, az emberi méltóság áll: „Az emberi méltóság problémája izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami, ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá" – mondja a képzőművész. A válogatott anyag az ellentétek körül csoportosul, hiszen „a teremtett világon csak lelkendezni, azon pedig, hogy mit művelünk ezzel a világgal és ebben a világban, nos, azon csak siránkozni lehet".
A kiállítás megnyitóján – február 12-én – Stefanovics Péter képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője mondott köszöntőt, Sturcz János művészettörténész, a tárlat kurátora nyitotta meg a kiállítást. Megnyitóbeszédében Sturcz János részletesen bemutatta a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott docensének, Eszik Alajos művészi pályafutásának szellemi merítéseit, önkifejezési modelljeinek támpontjait: A kiállításnak Eszik Alajos a „Lelkendezések és siránkozások" címet adta, s ez mindent elárul személyiségéről, az érzelmek gondolkodásmódjában betöltött szerepéről, a spiritualitáshoz való viszonyáról és a világgal szembeni felelősségérzetéről. Szerinte a művész ugyanis csak ebben a két szélső lelki állapotban, a teremtett világ gyönyörűsége által felkeltett lelkendezés és az ember világhoz való romboló viszonyulása miatt érzett siránkozás közepette tud igazán kreatív lenni. „A nyitott mozgásívek a szabadságról, néha az extatikus, elragadtatott pillanatok időtlen boldogságról beszélnek. Az artikulálatlan hadonászások a megfelelhetetlen kérdésekre mozgásviharral felelő, kudarcra ítélt kísérletekről. A néha magába süppedt, apatikus figura a játszma átmeneti feladásáról." (Eszik Alajos) Valószínűleg a művészek alkati és gondolkodásmódbeli jellegzetességeiből fakad, hogy ki milyen műfajhoz vonzódik. A művészet történetében mindig is voltak olyan alkotók, akiket szinte kizárólag az emberi figura, az ösztönök tárházául szolgáló test érdekelt, mint az érzelmek, indulatok vagy az ember világban betöltött szerepéről alkotott gondolataik kifejezésének legmegfelelőbb médiuma. Az emberi alak és test megszállottja volt például Michelangelo, Signorelli, Caravaggio, Munch, Goya, Messerschmidt, Rodin, Klimt, vagy David Hockney, Lucien Freud, Horst Jansen, akiket Eszik Alajos kedves kortársaknak, inspiráló aranybányának nevez. Korai periódusában még láthatjuk lapjain a szocialista társadalom értelmetlen tülekedését karikírozó tömegeket, a boschi–bruegheli világszínház aktualizált változatát, de érett művein maximum 2-3 alak jelenik meg szimbolikus jelentést hordozó mozdulatokba, emblematikus kompozíciókba rendezve. Eszik Alajos társadalomkritikájának célkeresztjében a jelen fogyasztói társadalma mellett a szocialista közelmúlt áll. A 2006-os rendőrterror és a Kádár rezsim ma is regnáló bíráinak megidézése a két rendszer közötti kontinuitásra, hontalanokról készített együtt érző portréi a „rendszerváltás" veszteseire, a társadalmi szakadékok elmélyülésére hívják fel a figyelmet. Eszik elemzései azonban nem maradnak meg az aktualitások és jelenségek felszínén, hanem mélyebb, általánosabb emberi jelentéseket, egzisztenciális állapotokat tárnak fel. A visszatérő motívumok egy logikusan felépülő ikonográfiába szerveződnek lapjain. Legtöbb műve a fogyasztói társadalom különböző aspektusának kritikáját hordozza. Összenőtt fejű birkózói, mindenre kész ördög- és halálfejes menedzserei a pénzért, sikerért folytatott ádáz és erkölcstelen harcot, az Aranyborjú előtt térdelő bundás nő és a Mammonnak táncot lejtő álpap a pénzimádatot, a kocogó marha a testépítő kultuszt, a meleg vízben punnyadó, elhízott párok az elkényelmesedést, a jóra való restséget és a szolidaritás hiányát állítják pellengérre. Visszatérő motívuma a vanitas, ami nála nem csendéletekben, hanem allegorikus figurákban ölt testet. A fogyasztásra korlátozott ember – „homo consumericus" – helyzetének általános jellemzésére a bukott ember vagy angyal klasszikus témájának két egyéni verzióját dolgozza ki, mindkettőben különös mozgásformával, az erkölcsi romlást jelképező zuhanással, illetve a bizonytalanságra utaló imbolygó mozgással kapcsolva össze allegorikus alakját. Univerzumának mennyiségileg is abszolút főszereplői a nők. Aligha találhatnánk a nőiségnek olyan negatív vagy pozitív aspektusát, amely nála ne jelenne meg. Fontos, bár kevesebb művön megjelenő témakör az öregség és az elmúlás, ami Eszik művészetének lírai oldalát villantja fel olyan művekben, mint az „Úticsomag" vagy az „Egyik év a másik után", melyen az ember kezei közül úgy csúszik ki az idő, mint a hal. Eszik olykor még a giccs harsány, közönséges erotizmusát is beveti, de itt sem öncélúan, hanem kritikai célzattal. Az első látásra rémisztő „Seggkorszak" egy ócska, a férfi vágyra rájátszó vizuális közhelyre építő, ízléstelen szex hirdetés is lehetne. Ám címével is arra a valóságos jelenségre, az amerikai „seggriszálásra", twerkingre irányítja a figyelmet, amely az internet és a zenei klipek közvetítésével vált nemzetközi léptékű mintává fiatal lányaink számára, s gyakorlatilag arra tanítja őket, hogy hogyan kell ribanc módjára viselkedni, vagy szalonképesebben, a férfi vágy tárgyává válni. Feminizmus ide, me too mozgalom oda. A nemzetközi kortárs művészetben kötelező gender teóriák hatalmi körén kívül helyezkedés jól jelzi, hogy Eszik Alajos groteszk világától ugyan távol áll a pátosz és az örökkévalóságra törekvés, de művészetét nem kívánja divatos ideológiáknak sem alávetni, azok illusztrációjává degradálni. Eszik többnyire csak egyetlen figurára koncentrál, teljesen vagy félig lemeztelenítve, mert így jobban tud a jellemet és a belső tartalmakat kivetítő pózra, mozgásra és gesztusokra összpontosítani. Ezt erősíti fel gyakran az arcvonások elhagyásával, amellyel nemcsak az egyéniségétől fosztja meg a tömegembert, de az érzelmeket kifejező testbeszédre is tereli figyelmünket. A lemeztelenített test képtelen a hazugságra, a divatot reprezentáló ruháitól, társadalmi szerepeitől megfosztott akt az ember örök és általános aspektusát ragadja meg, egyfajta általános alanyt teremt, s ez jól beilleszthető Eszik Alajos Krúdy Gyulát idéző habitusából fakadó ikonográfiájába. Az emberrel kapcsolatos problémák Esziknél inkább morális, spirituális természetűek, a test deformációi a lélek és a szellem torzulásait jelzik. A test mögött nála mindig ott van a lélek is, a test grafikai, festői eszközökkel való megteremtése - szemben a testet kívülről, tárgyként megközelítő és dokumentáló gépi képrögzítő eljárásokkal – feltehetőleg empátiát eredményez saját átlelkesített teremtményeivel szemben is. Eszik Alajosnak is alapvető célja a közérthetőség, a világosan artikulált, pontosan megfogalmazott információk átadásának igénye. Ám ebben a törekvésében nem a nemzetközi trendeknek való megfelelés, hanem a tiszta beszédhez való visszatérés motiválja.

A kiállítás 2020. március 22-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.), a földszinti, valamint az alagsori kiállítóterekben. Február 26-án Eszik Alajos tart alkotói tárlatvezetést, mely regisztrációval ingyenes.

reede, 14. Veebruar 2020. a