Kókay Krisztina: Szent jussunk, 2020

Mert nem lehet feledni… – Trianon 100 emlékkiállítás

2020. szeptember 18. és 2021. január 31. között tekinthető meg a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata szervezésében megvalósuló „Mert nem lehet feledni…" című, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójának emlékére rendezett kiállítás a Pesti Vigadóban. Az emlékkiállítás több mint 50 művész félszáznál több műtárgyának kiállításával kortárs képző- és iparművészeti kontextusban értelmezi a trianoni veszteségeket. A tárlat rendezésének elsődleges koncepciója Juhász Gyula megindító sorai által inspirálva a nemzettragédia bemutatása és jelen idejű interpretálása, valamint a centenáriumi megemlékezés művészeti megközelítése. A kiállítás társzervezője a Trianon Kutató Intézet.
reede, 18. September 2020. a

Bauhaus 100

Ötven kortárs képzőművész alkotásain, korabeli tárgyakon és dokumentumokon keresztül a Bauhaus szemléletének hatásait mutatja be a Bauhaus100 Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállítás, amely Budapesten nyílt a Ludwig Múzeumban. A Walter Gropius német építész által Weimarban létrehozott Állami Bauhaus iskola alapításának 2019-ben van a 100. évfordulója. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ jóvoltából bútorokat és a lakáskultúra egyéb használati tárgyait is meg lehet tekinteni a 2019. augusztus 25-ig tartó kiállításban.

neljapäev, 11. Aprill 2019. a

Teremtő víziók – Szoborszékek – Az agyag költője

Iparművészek • tervezőművészek könyvbemutató

Ipar- és tervezőművészek sorozatcímmel új kötet­sorozatot indított 2018-ban az MMA Kiadó. Idén március idusáig három könyv: P. Benkő Ilona keramikus, Mezei Gábor belsőépítész és Németh János keramikus­művész életét és munkásságát feldolgozó kismonográfia jelent meg, utóbbi a nemzet művésze 85. születés­napjához időzítve. A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó 2019. március 26-án a Pesti Vigadóban tartott könyvbemutatóján Szenes István, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetője, Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, belsőépítész, és Árendás József grafikus­művész, a sorozat tervezője mutatta be a könyveket.

esmaspäev, 1. Aprill 2019. a

Kisképző

Elég csupán az utca nevét említeni: Török Pál – s rögtön beugorhat, hogy ott működik egy legendás intézmény, amely a hazai középfokú művészeti képzés egyik kiemelkedő központja, sokak szerint egyenesen a képzőművésszé válás bölcsője, netán fellegvára. A fennállásának 240. évébe lépett Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) jubileumiként címkézett tárlattal emlékezett meg évfordulójáról a Műcsarnok két alagsori kiállító­terében, a Boxban. A Kisképző 240 | Múlt és jelen összekapcsolása c. tárlat március 10-ig várja a látogatókat.

esmaspäev, 4. Märts 2019. a

Ipar- és tervezőművészek

Ipar- és tervezőművészek sorozatcímmel jelzett kötetsort indított el az MMA Kiadó. Az új sorozat bemutatja az MMA Iparművészeti Tagozatának tagjait és munkásságát. Megismerhető a művészek pályaképe, művészi hitvallása, továbbá a velük készült interjúk során bepillantást nyerhetünk az alkotók életébe, műveik keletkezésének történetébe. A kismonográfiák egyben albumok is, hiszen a köteteket a legfontosabb művekről készült fotók illusztrálják. A könyvek végén lévő Függelékek pedig segítik az életutak fontos állomásainak megismerését. Mezei Gábor bútortervezőről Kernács Gabriella, míg P. Benkő Ilona keramikusművészről Csenkey Éva állított össze színvonalas kismonográfiát.

esmaspäev, 7. Jaanuar 2019. a

Jelhagyások

Polgár Csaba tárlata a Vigadóban

A Vigadó Galéria gyakran teremt alkalmat arra, hogy szerényebb vagy nagyobb volumenű életműveket elsőként vagy ismét a figyelem középpontjába emeljen. Néha annak okán, hogy egy alkotó tevékenysége, vagy egyéb területeken kifejtett alkotómunkája mellett képzőművészeti alkotásai kevéssé ismertek, néha azért, mert az alkotót ez megilleti a tisztelet okán. Jelen helyzetben, Polgár Csaba esetében e két szempont sajnálatosan találkozott össze: ugyanis emléktárlat jelenik meg a Vigadó kiállítótereiben Jelhelyzetek címmel – mivel az alkotó két éve elhunyt –, az életmű talán kevéssé ismert képzőművészeti-festészeti anyagát összefoglaló válogatás, hogy ezen területen született alkotásaival is megismerkedhessünk, vagy újfent emlékezetünkbe idézhessük őket.

laupäev, 29. Detsember 2018. a
Esimene Viimane