November 5-étől feláll az új elnökség

Alelnököt és elnökségi tagot választottak a Magyar Művészeti Akadémia újra összehívott közgyűlésén október 7-én a Pesti Vigadóban. Alelnöknek Kiss János balettművészt, elnökségi taggá Kovács István költőt, történészt választották meg. Felügyelő testületi tag lett Lajta Gábor festőművész, grafikus, művészeti író. Az októberi közgyűlést azért volt szükséges összehívni, mert a szeptember 7-én tartott fórumon nem sikerült egyszerű többséggel megválasztani az egyik alelnököt és egy elnökségi tagot. Arról már szeptemberben döntött a testület, hogy Vashegyi György marad a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és újabb három évre alelnök lett Marosi Miklós építész, a másik alelnöki posztra jelöltek közül akkor senki sem érte el a megfelelő számú szavazatot. Ekkor választották elnökségi taggá Farkas Ádám szobrászművészt, Haris László fotóművészt és Rátóti Zoltán színművészt.
kolmapäev, 7. Oktoober 2020. a

MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA – 2019

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az állam­háztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

esmaspäev, 25. Veebruar 2019. a

Az MMA is megkoszorúzta Ady sírját

Koszorúzással emlékeztek meg a száz évvel ezelőtt elhunyt Ady Endréről, a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben január 27-én. A Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös megemlékezésén Radnainé Fogarasi Katalin hangsúlyozta: együttműködési megállapodást született a két intézmény között a magyar irodalom nagyjai emlékének ápolására. Halálának 100. évfordulója alkalmából 2019-et a kormány Ady-emlékévvé nyilvánította. A tegnapi megemlékezésen koszorút helyezett el Ady Endre sírjánál mások mellett Radnainé Fogarasi Katalin, L. Simon László, Demeter Szilárd, a PIM megbízott főigazgatója, valamint a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia, a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség és a Magyar PEN Club képviselői is.

pühapäev, 27. Jaanuar 2019. a

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara a Magyar Művészeti Akadémiával közösen indított zenepedagógiai kutatást

Az általános iskolás diákok tanórán kívüli művészeti lehetőségeit és az élménypedagógia hatásait vizsgálja a Debreceni Egyetem zenepedagógiai kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A kutatást az Észak-Alföld régióban indítják, majd később országossá bővítik. Mindezt 2019. január 17-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tartott sajtótájékoztatón ismertette Váradi Judit kutatásvezető, a DE Zeneművészeti Kar docense, Pusztai Gabriella egyetemi tanár, a DE Humán Tudományok Doktori Iskola vezetője, valamint Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója.

neljapäev, 17. Jaanuar 2019. a

Átvette oklevelét az MMA tiszteletbeli tagjának választott Helmuth Rilling

December 20-án Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke ünnepélyes keretek közt személyesen adta át az MMA tiszteletbeli tagjának választott Helmuth Rilling karmesternek az erről szóló oklevelet a Stuttgart közelében lévő Schwäbisch Gmünd-ben. Helmuth Rilling – akit Bach műveinek egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartanak számon a világon – a köztestület novemberi közgyűlésén lett a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja.

esmaspäev, 7. Jaanuar 2019. a
Esimene Viimane
// ]]>