Nagy László (1925–1978)

Megújult a Nagy László Emlékház

Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre


2019. június 18-án délután a bulgáriai Szmoljanban megnyílik a felújított Nagy László Emlékház, mely új kiállítást is kap. 2015-ben a Szófiai Magyar Intézet kezdeményezésére és a Szmoljani Önkormányzat együttműködésével felállításra került Nagy László mellszobra a város közterén. Akkori látogatásán dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az Emlékház felújítását kezdeményezte a bolgár félnél, Boni Petrunova miniszterhelyettessel történt tárgyalásán. Ennek köszönhetően került be a kétoldalú munkatervbe, és 2016–2019-ben bolgár és magyar állami finanszírozással megtörtént a leromlott állagú szmoljani Nagy László Emlékház restaurálása.
A kétéves ösztöndíjjal 1949-ben Bulgáriába érkező Nagy Lászlót (1925–1978) a bolgár kultúra terjesztése és népszerűsítése terén végzett munkája elismeréséül Nemzetközi Botev-díjjal (1976) és Cirill és Metód érdemrenddel tüntették ki. Szmoljan város díszpolgárává avatta (1976), és 1981-ben emlékházat nyitott a „rodopei" magyar tiszteletére.
A Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia és a bolgár Balkankarpodem Rt. anyagi támogatásának köszönhetően – a Szófiai Magyar Intézet projektjeként – létrejött a költő életét és munkásságát bemutató korszerű, multimédiát is magába foglaló állandó kiállítás, amelyet a holnapi napon nyitnak meg ünnepélyesen – többek között Harangozó Tekla szófiai nagykövetasszony, Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, valamint a költő unokája, Nagy Borbála Réka és családtagja, Török Ildikó jelenlétében. A tárlatot, melynek kurátora Benkő Andrea, a Bolgár Köztársaság kulturális minisztere, Boil Banov, az esemény védnöke szavait tolmácsolva Boni Petrunova miniszterhelyettes asszony nyitja meg.

Stábunk Bulgáriában a megnyitón forgatott:
esmaspäev, 17. Juuni 2019. a  |  szmoljan kucsera tamás gergely kultúrdiplomácia nagy lászló emlékház