MMA-portréfilmek 2019 nyarán és őszén

Folytatódik és nyáron sem tart szünetet a Magyar Művé­sze­ti Akadémia portrésorozata a köztelevízióban. A nézők hetente olyan akadémikus és nem akadémikus művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillan­tást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából készülő 52 perces portréfilmek továbbra is az M5, valamint a Duna World csatornákon láthatók. Cikkünkben a júliustól októberig terjedő bemutatókról adunk tájékoztatást.
esmaspäev, 1. Juuli 2019. a

Felavatták a Boldogasszony-kápolnát

Elkészült a Makovecz Imre építész, az MMA alapító örökös elnöke, örökös tiszteleti elnöke által tervezett Boldogasszony-kápolna Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, melynek építését a magyar kormány és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásából, valamint cégek, magánszemélyek felajánlásaiból valósították meg. A kápolna avatóünnepségét, amin beszédet mondott Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is, a városi közönség érdeklődése mellett megyei és városi vezetők részvételével tartották meg. A kápolna megépítésének ötlete civil kezdeményezésre 2009-ben vetődött fel először, alapkövét pedig tavaly tették le.

kolmapäev, 21. August 2019. a

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről

A Kaszás Attila-díj átadása

Augusztus 30-án hatodik alkalommal rendezik meg az elmúlt években kiemelt figyelmet kapott Párbeszéd a magyar színház jövőjéről elnevezésű konferenciát, amely 2014-ben az MMA Színházművészeti Tagozat kezdeményezésére indult Veszprémből. Az előadó-művészeti szakmai konferencia idén is összekapcsolódik az Országos Színházi Évadnyitó eseményével. A konferencia tartalmát az MMA állította össze, a rendezvénynek a Pesti Magyar Színház ad otthont. Ugyanitt este, az évadnyitón adják át a Kaszás Attila-díjat, melynek jelöltjeire augusztus 25-éig lehet szavazni!

reede, 23. August 2019. a

Kitüntették Temesi Ferencet és Stoller Antalt

Az államalapítás ünnepe alkalmából kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Pesti Vigadóban, az MMA székházában augusztus 16-án. Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült többek között Temesi Ferenc Kossuth-díjas, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

*
A népművészeti mozgalom szervezése területén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Martin György-díjat kapott Stoller Antal, a Honvéd Együttes Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Táncegyüttes nyugalmazott néptáncpedagógusa, koreográfus, az MMA rendes tagja.

reede, 16. August 2019. a

Megújult a Fehérlófia

Elkészült Jankovics Marcell kultfilmjének, a minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választott Fehérlófiának a felújított változata, melyet július végén már be is mutattak a montreáli Fantasia filmfesztiválon. A magyarországi premiert szeptember elején a Budapesti Klasszikus Film Maratonon tartják szeptember első hetében. Jankovics második egészestés filmje 1981-ben készült, az alkotás akkor elsősorban nemzetközi elismerést hozott. A rendező saját mesét, történetet keresett; olyat, amely az örök körforgáson, a ciklikusságon alapszik, mindezt különleges színvilágra építő dramaturgiával valósította meg.

neljapäev, 8. August 2019. a
Viimane
// ]]>