2019. szeptember 19. | 19.30 – Szó • szín • játék – Csurka István: Deficit

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

A Magyar Művészeti Akadémia Szó•szín•játék sorozatában 2019 őszén először Csurka István klasszikusát láthatják a nézők a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon, Szilágyi Tibor rendezésben.

2019. szeptember 13–21. – CineFest XVI. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A Magyar Művészeti Akadémia 2019-ben is támogatja a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megvalósítását. A CineFest-en idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. További információ a fesztiválról: https://www.cinefest.hu/

2019. augusztus 30. – Párbeszéd a magyar színház jövőjéért 6.

Hatodik alkalommal rendezik meg a kiemelt figyelmet kapott Párbeszéd a magyar színház jövőjéről elnevezésű konferencia-sorozatot, amely 2014-ben a Színházművészeti Tagozat kezdeményezésére indult Veszprémből. Azóta szorosan összekapcsolódik az Országos Színházi Évadnyitó eseményével is. A konferencia tartalmi összeállításában az MMA Színházművészeti Tagozata együttműködik a rendezvényt szervező színházzal – ez idén a Pesti Magyar Színház.

2019. augusztus 22–25. – V. Kulturális Filmek Fesztiválja Szatmárcsekén

2019. június 21-ig lehet nevezni az V. Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet augusztus 22. és 25. között rendeznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. Az eseményre a magyar kultúra értékeit bemutató rövid internetes videókkal lehet pályázni. A zsűri tagja Buglya Sándor, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője.

2019. augusztus 21. | 19.00 – A Nemzeti Ifjúsági Kórus koncertje

Egy év után ismét együtt a 2018-ban alakult Nemzeti Ifjúsági Kórus, amely a Kodály-emlékév alkalmából, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem projektjeként jött létre. 2019-ben a kórus programjának szervezését a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány vállalta. Az együttes idén nyáron Erdei Péter (az MMA Zeneművészeti Tagozat 2018. évi tagozati díjazottja) és Nemes László Norbert irányításával két rövid felkészülés után Kecskeméten és Budapesten, a Pesti Vigadóban ad koncertet, majd augusztus végén eleget tesz a Brit Kóruskarnagyok Országos Szövetsége meghívásának, és részt vesz a szervezet országos konferenciáján, Birminghamben, ahol a magyar kórusművészetet és zenepedagógiát képviseli a magas presztízsű szakmai eseményen.

Calendario
// ]]>