Lajta Gábor: Az oroszlán nyelve VII., 2015

Tiszta szívvel festeni – a Műcsarnok őszi kiállítása

A négy önálló életműből rendezett kiállítás-együttes összekötő gondolata a festészet. A négy kiállító művész – Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor – más-más életszakaszban, más elméleti háttérrel, de ugyanahhoz szeretnének elérni: tiszta szívvel festeni. A cím a művészi aktus önértékére utal, amikor egyedül a szellemi megismerés cselekvő öröme inspirálja az alkotói munkát. Mind a négy művészre igaz, hogy par excellence festők, függetlenül attól, hogy filozófusok, költők. A festészet, a művek megalkotása maga is életvezető praxisként működhet. Ekkor a művész azt festi, amit elképzel maga körül, ami foglalkoztatja, amit meg akar ismerni, végső soron azt, amit szeret. A Magyar Művészeti Akadémia intézménye, a Műcsarnok ezzel a kiállítással csatlakozik a magyar festészet napja októberi rendezvénysorozatához.
18 de septiembre de 2019

40. Tokaji Írótábor

A jubiláns rendezvény egyik védnöke, Fekete György is részt vett a tábor első napjának eseményein. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke megtekintette az „Életem regénye" című kiállítást, amely – a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében – Móricz Zsigmond életútját és művészetét idézi meg gazdag fotóanyag és dokumentumok segítségével. 

12 de septiembre de 2012

Nagy József a Trafó új vezetője

Nagy József koreográfust, táncművészt, rendezőt nevezte ki a Főváros a Trafó – Kortárs Művészetek Háza intézményének élére. A délvidéki származású, a közelmúltig Franciaországban élő, világhírű művész a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Megbízatása 2017-ig szól.

10 de septiembre de 2012

Döntés született a Magyar Művészetért Díjakról

Idén 25 éves a Magyar Művészetért Díj, 1987 óta adományozzák művészeknek – eddig 320 alkotónak-előadónak – minden művészeti ágban.

7 de septiembre de 2012

Két kiállítás Kecskemétről Egerben

Szakrális-, keresztény-, vallásos és egyházi művészet, illetve keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben és Alkotások a magyar zománcművészet elmúlt évtizedeiből.

6 de septiembre de 2012
Primero Último
// ]]>