Sok itt a baj, Uram! – Albert Gábor könyvének bemutatója

Albert Gábor legfrissebb könyve egy nagyszerű író kötete. Címe egy földi, evilági gondolatot takar, amelyre a könyv utolsó sorai adják meg a választ, hiszen csakis az erkölcsi értékek tudják felemelni a társadalmat – mondta a szokásos szerdai Kecske utcai fórum keretében Ferencz István, aki Albert Gábor „Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok" című könyvét mutatta be.

 

A Háznagyi tisztet ezen alkalommal Juhász Judit látta el. Az est során 75. születésnapja alkalmából Kernács Gabriella köszöntötte a Kolozsvárott élő Murádin Jenő művészettörténész, szerkesztő egyetemi docenst, akit a romániai magyar képzőművészet legavatottabb ismerőjének nevezett. A Németh Lajos-díjat és a Magyar Kultúráért érdemérmet viselő Murádin Jenő írásai kapcsán Kernács Gabriella kiemelte, hogy a szerző több tucat irodalmilag élvezetes, ám egyúttal jelentős történelmi ismeretekről árulkodó művet alkotott.

Legújabb könyvével Albert Gábor is kiemelkedőt alkotott. Mindezt már Ferencz István mondta, aki a „Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok" című kötetet mutatta be a hallgatóság számára. Kijelentette: „a kötetben felvetett gondolatokkal mindenben azonosulni tudok. Ez egy nagyszerű író nagyszerű könyve". Albert Gábor válaszában elmondta: eredendően prózaírónak érzi magát. „Az esszé a prózaíró lírája, amikor a szerző személyes megközelítésben tálalja a gondolatait". Albert Gábor szerint a most megjelent kötet három gondolati síkra bontható. Az első a gondjainkkal, a második a társadalommal, a harmadik pedig a reményeinkkel foglalkozik. Legvégül aztán népünk sorskérdései kapcsán is kifejtette a véleményét. Mint fogalmazott: „a feldolgozatlan Trianon-kérdés megbénít bennünket. Régen a Kárpátok koszorúja védett bennünket, amit napjainkra felváltott a gyűlölet koszorúja. Népünknek erkölcsi, etikai megújulásra van szüksége. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a határainkon kívül rekedt nemzetrészünk önrendelkezési jogát semmi sem írhatja felül. Autonómiák láncolatával kellene feloldani a trianoni katasztrófát" – mondta Albert Gábor. Megtudtuk: az eredeti kéziratot a kötet kiadója két részbe vágta, és most csak az első részt jelentette meg. A „Homályos tükör tisztítása" címet viselő második rész jövőre látja meg a napvilágot.

5 de diciembre de 2012  |  könyvbemutató albert gábor