Miller Lajos (Fotó: Hliva Éva / heol.hu)

Operagála Gyöngyösön Miller Lajos kezdeményezésére

A Zene Világnapján nagyszabású operagálát adtak Gyöngyösön rangos operaénekesek, gyöngyösi kórusok és az Egri Szimfonikusok részvételével. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét a Zene Világnapja rangjára. Az ebből az alkalomból 2018. szeptember 30-án, Gyöngyösön rendezett Operagála a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata támogatásával valósult meg. A Miller Lajos operaénekes, a nemzet művésze kezdeményezésére létrejött programot immáron harmadik alkalommal támogatta a köztestület. A gála több mint ezer fős közönségét Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Hiesz György polgármester köszöntötte.
Miller Lajos, az MMA rendes tagja kezdeményezésére évek óta tagozati támogatással valósul meg a vidéki operajátszás népszerűsítése jegyében Gyöngyös városában rendezett ünnepélyes operagála, amely a Zene Világnapjához kötődik. A gálán megjelent Rohonyi Anikó Liszt Ferenc-díjas operaénekes, az MMA levelező tagja, aki Miller Lajossal közös szerkesztésben és szervezésével igazi kultúrmissziót végez, hiszen olyan nézők is eljuthatnak az eseményre kisebb falvakból, akiknek nem lenne esélye az opera műfaját megismerni, az operairodalom mesterdarabjait élvezhetni neves művészek előadásában.
Gyöngyös város partnere és támogatója lett ebben a munkában, és 2016 óta felajánlja helyiségeit a gála megszervezéséhez, amelynek fővédnöke a város polgármestere, Hiesz György. 2018-ban a Művelődési Ház felújítása miatt a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont a gálának.
A műsort a legismertebb és legnépszerűbb dallamokból válogatta össze Miller Lajos. Az est folyamán Mascagni, Puccini, Suppre, Verdi, Strauss, Bernstein, Kálmán és Lehár műveiből csendültek fel a legszebb részletek.
Az esemény szereplői a hagyományhoz híven neves operaénekesek, a Magyar Állami Operaház művészei, az Egri Szimfonikus zenekar és a város díjazott kórusai voltak. Külön vendég volt az ukrán tenor Nazar Tatsyshyn, aki idén a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny díjazottja lett. Az est műsorvezetője Császár Angela színművész, az MMA rendes tagja volt.
Három évvel korábban, amikor az MMA Színházművészeti Tagozata első alkalommal rendezte meg Gyöngyösön az Operagálát, a város szülötte, Tordai Hajnal Jászai Mari-díjas jelmeztervező, az MMA rendes tagjának tárlata kapcsolódott a programhoz. A rendezvény folyamatos sikere, fogadtatása megmutatta, hogy a művészet, s azon belül olyan igényes műfaj, mint az opera is, nem a nagyvárosok Operaházainak, hangversenytermeinek sajátja, hanem a kistelepülésekre is fontos eljuttatni, ezért a Magyar Művészeti Akadémia a jövőben is támogatni fogja a gyöngyösi gálát és az ehhez hasonló kezdeményezéseket.