Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 de febrero de 2024

Győzelemről énekeljen!

2021. szeptember 5-én 18:15-kor a Duna Televízió mutatja be a Győzelemről énekeljen! című 52 perces dokumentumfilmet. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kötődően – megvalósult film, a központi nyitómise után kerül vetítésre. A dokumentumfilm eddig még nem publikált dokumentumok és színes felvételek segítségével eleveníti fel az 1938-as budapesti Kongresszus előkészületetit, eseményeit és utóhatását. Többek között azt is, hogy 83 évvel később Budapest egy hétre újra a katolikus világ fővárosa lesz. A film a vetítés után még hét napig megtekinthető lesz a Médiaklikken, a köztelevízió portálján. A NEK 2020 hivatalos oldalán pedig angol feliratozással is látható lesz az alkotás.

3 de septiembre de 2021

Találkozás

Az MMA kiállítása az 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

Találkozás címmel kortárs művészeti kiállítás nyílt szeptember 1-jén este a Vigadó Galériában. A Magyar Művészeti Akadémia képző-, fotó- valamint iparművészeti alkotásokat felvonultató tárlata a közelgő 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódik. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lehet XXI. századi szemlélettel ábrázolni az eucharisztikus témakört. Az alkotások, körbejárva a témát, izgalmas, művészi válaszokat adnak, továbbá egy kis megállásra, befelé fordulásra, elgondolkodásra késztetnek, hogyan is élünk, mi a fontos, a lényeges az életünkben.

2 de septiembre de 2021

Mozi a Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata 2015-ben indította el rendszeres filmestjeit székházában, a Pesti Vigadóban – „Mozi a Vigadóban" címmel. A kezdeti tematikus vetítések után az utóbbi években az MMA akadémikusairól készült művészportrék kerülnek a filmvászonra. Korábban az MMA Szőts István Mozgókép Műhelye, ma az MMA Kiadó szervezi az 52 perces portréfilmek és „In memoriam" összeállítások készítését az MMA akadémikusairól és más művészekről, akik fontos szerepet töltenek vagy töltöttek be a magyar kultúrában, művészeti életben. Az MMA megbízásából készült filmek közül már több százat vetített a köztelevízió valamelyik csatornáján. A Mozi a Vigadóban 2021. őszi sorozatában is ezekből a portréfilmekből lesz látható néhány a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpad mozizásra is alkalmas termében, alkalmanként egy-egy születésnaphoz, évfordulóhoz is kapcsolódva.

2 de septiembre de 2021

Jön a Toldi

A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit. Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében. A film az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatási összegből valósult meg a Kecskemétfilm Kft. műhelyében.

13 de agosto de 2021

Az animációs film ötnapos ünnepe Kecskeméten

Elkezdődött és augusztus 15-ig tart a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a magyar és az európai animáció kétévente megrendezett, legnagyobb hazai seregszemléje. Az idei fesztiválon 30 ország 370 alkotását vetítik, az ötnapos programot szakmai rendezvények, előadások, koncertek és kiállítások színesítik. A fesztiválnak fontos része, hogy megemlékezik a magyar animáció nagy alakjairól. Retrospektív vetítésekkel tisztelegnek a közelmúltban elhunyt Richly Zsolt, Gyulai Líviusz, valamint Jankovics Marcell animációs filmrendezők és a Pannónia Filmstúdió egykori vezetője, dr. Matolcsy György előtt, filmtörténeti előadással őrzik a magyar rajzfilmgyártást megalapozó Macskássy Gyula emlékét. A tizenötödik KAFF-ot dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára nyitotta meg a fesztiválközpontban.

12 de agosto de 2021
Primero Último