Bartók Törökországban

Török–magyar művészeti és tudományos nap – és egy török–magyar koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata török–magyar művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.
18 de octubre de 2019

Ezüst Ácsceruza díjat kapott Sulyok Miklós

Tizedik alkalommal osztották ki az Ezüst Ácsceruza Díjakat, az egyik díjazott Sulyok Miklós, Németh Lajos-díjas művészettörténész, kurátor, az MMA levelező tagja lett. A díj szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

7 de diciembre de 2019

Roger Scruton: A szépről

Az MMA Kiadó gondozásában megjelent a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Pars pro toto művészetfilozófiai fordítássorozatának első ikonikus darabja. Roger Scruton, a kortárs angol konzervatív filozófia géniuszának kötete egészen új olvasatát adja a művészeti szemléletmódok, stílusok szép köré csoportosuló filozofikus vizsgálatának, egyúttal pedig új fejezetet nyit a Kiadó történetében is. Ezzel ugyanis az MMA intézménycsaládon belüli együttműködés teret enged az idegen nyelven íródott meghatározó művészi értékkel bíró művek népszerűsítése előtt.

21 de noviembre de 2019

Zelnik József: Az idegen megváltása – könyvbemutató

Megjelent Zelnik József: „Az idegen megváltása" című legújabb könyve, ami egy trilógia második része a „Prométheusz udvartartása", és az előkészületben lévő „A teremtés tatarozása" című köteteinek sorában. A különböző tudományok határterületeit – filozófia, esztétika, kulturantropológia, művelődéstörténet – bebarangoló szellemi vállalkozás a világössze­függéseket egy tézis mentén közös metszéspontba állító páratlan alkotás. Az etnográfus, író, az MMA rendes tagja ezúttal a gnoszticizmust tette olvasmányos útkereső esszéi kutatásának témájává. Kötetének bemutatóját 2019. október 29-én tartották a Pesti Vigadóban. Beszélgető­partnerei Farkas Ádám szobrászművész, az MMA rendes, elnökségi tagja, Kulin Ferenc, a Magyar Művészet főszerkesztője, és a beszélgetés vezetője, Falusi Márton, az MMA MMKI tudományos munkatársa voltak. A vendégeket Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA levelező tagja köszöntötte.

4 de noviembre de 2019

Sipos János díszdoktor lett Ankarában

2019. október 23-án az Ankarai Egyetem rektora ünnepélyes keretek között díszdoktorrá avatott négy magyar tudóst. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, dr. Sipos János a török és a magyar népzene vizsgálata terén végzett etnomuzikológiai munkásságáért részesült elismerésben. A ceremónia a török tudományos élet számos kiemelkedő képviselőjét tartalmazó száz fős hallgatóság előtt zajlott az Ankarai Egyetem szenátusi termében. A rektor szívélyes szavakkal méltatta a magyar kutatók kiemelkedő tudományos tevékenységét, mely jelentősen hozzájárult a magyar–török tudományos kapcsolatok elmélyítéséhez.

28 de octubre de 2019

Párbeszéd a művészetkritikáról

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata „Párbeszéd a művészetkritikáról" címmel kétnapos konferenciát rendezett 2019. október 21–22-én. Az MMA Irodaházában, majd a Pesti Vigadóban összehívott összművészeti konferencián a képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építészet, filmművészet, színház, zeneművészet és irodalom avatott művelői vállalkoztak arra, hogy tapasztalataik összevetésével a kritikusok mellett az alkotókat is bevonva elmondják véleményüket a rendszerváltozás utáni műkritika aktuális helyzetéről. Az esemény életre hívói Tóth Klára filmkritikus, az MMA levelező tagja, a konferencia szakmai felelőse, és dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, az MMA rendes tagja, a Művészetelméleti Tagozat vezetője voltak.

25 de octubre de 2019
Último