„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
21 January 2021

„Egy ember addig él, amíg őrzi az emlékezet"

Szabó Magdára emlékezett az MMA

Abigél titkai címmel tartott emlékestet a Magyar Művészeti Akadémia 2020. február 5-én a Pesti Vigadóban a 103 éve született Szabó Magda (1917–2007) tiszteletére. A legendás írónő életművét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész Piros Ildikó tolmácsolta. Töredékek hangzottak el – egyebek mellett – az Ajtó, a Katalin utca és az Abigél című művekből. A nézőtéren helyet foglalt többek között Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, és Huszti Péter, az MMA rendes tagja is.

07 February 2020

Az olasz–magyar kapcsolatokra fókuszál az MMA ismét jelentkező beszélgetéssorozata

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2020-ban is folytatja immár ötödik éve megrendezett pódiumbeszélgetés-sorozatát, a Keddi kaleidoszkópot. Az esteket a videófelvételnek köszönhetően utólag is megtekinthetik az érdeklődők az MMA honlapján. A tavaszi félév négy pódiumbeszélgetésének közös témája a mai olasz–magyar kulturális kapcsolatok. Címe: Szálakat szőni nemzetek között – az olaszmagyar kulturális kapcsolatok jelene.

06 February 2020

Magyar mozaik

Az MMA küldöttségének látogatása a finn fővárosban

A Magyar Művészeti Akadémia képviseletében utazott ki 2020. január 29-e és február 1-je között Helsinkibe Marosi Miklós alelnök, Turi Attila, az Építőművészeti Tagozat vezetője Keszler Patrícia nemzetközi referens kíséretében az Építőművészeti Tagozat Magyar Mozaik című tablókiállításának megnyitójára, illetve szakmai megbeszélések lebonyolítására. Az MMA építőművészeti tablókiállítása, amelyen akadémikusaink mutatkoznak be a finn közönségnek, hat héten át várja a látogatókat a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban.

05 February 2020

Dénes Eszter: Dévényi Sándor építészete

Pontosan egy évvel Dévényi Sándor életmű-kiállítása után, egy, a szakmai pályafutását feldolgozó átfogó életmű-kiadvánnyal is gazdagabb lett a Magyar Művészeti Akadémia és olvasóközönsége. A még 2019-ben megjelent könyv egy sorozat harmadik darabja, és ahogy Zalaváry Lajos és Bodonyi Csaba építészek esetében, ezúttal is monográfia, építészeti album és történeti hiánypótló munka született az MMA Kiadó jóvoltából. A 2020. január 31-i könyvbemutatónak a FUGA adott helyet, ahol az építőművésszel, az MMA rendes tagjával, Dénes Eszter, a kötet szerzője, dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja, és Lukácsy György, az esemény moderátora beszélgettek.

04 February 2020
First Last
// ]]>