PoszTerra – V4 Plakát Vándorkiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia a V4-ek megala­ku­lá­sának 30. évfordulójára készült nemzetközi plakátkiállítása a visegrádi országok legkiemelkedőbb plakátművészeinek alkotásaiból válogat. A kiállítás 3-3 magyar, lengyel, cseh és szlovák művész munkáin keresztül enged betekintést a nemzeti sajátosságokat felvonultató kulturális plakátok történetébe. Magyarországot Horkay István, Keresztes Dóra és Orosz István plakátjai képviselik. A mintegy 150 művet felvonultató tárlaton helyet kapnak a 12 neves művész diákjainak sorából kiválasztott ifjú plakáttervezők legfrissebb alkotásai, valamint a lengyel külügyminisztérium és Lengyel Grafikusok Szövetsége által meghirdetett plakátpályázat három első díjasának műve is.
10 February 2021
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Műcsarnok és a Pesti Vigadó 2021. március 1-jéig bezárt! Közérdekű adatok

Pályázatok

Pályázatok a covid–19 okozta gazdasági kiesések enyhítésére:
MMA-21-KF500
MMA-21-MH750
Figyelem! A jelentős pályázói érdeklődés miatt a koronavírus-világjárvány kulturális, művészeti szférát érintő hatásának enyhítésére szolgáló, MMA-21-MH750 kódú pályázat beadása 2021-02-17-én 24:00-kor lezárásra kerül. 
MMA-20-MHM és MMA-20-OMM döntési listája

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020"

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

„Ragyogó kudarcok" – Melocco Miklós 85 éves

Április 3-án ünnepli 85. születésnapját Melocco Miklós szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A szobrász szívesen hivatkozik William Faulknerre: „Az ember tökéletesre törekszik, amire alkatánál fogva képtelen. Én tehát ragyogó kudarcaink alapján rangsorolom magunkat." Pedig életműve monumentális, melyben megtalálható körplasztika és dombormű, emlékmű, portré, díszítőszobor, kútplasztika, síremlék. Melocco-szobrokban öltött testet Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila, Kodály Zoltán, Latinovits Zoltán, Mátyás király, Szent István, Klebelsberg Kuno, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc történelmi alakja.

03 April 2020

Online járható be a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2020-ban újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel egyelőre virtuálisan mutatunk be. Az eredetileg március 28-ára tervezett megnyitó helyett online jelentkezik az MMA intézménye: szombaton 11 órakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjét és Szurcsik József kurátor, az MMA rendes tagja megnyitóbeszédét itt osztjuk meg Önökkel. A megnyitót követően a kiállítást virtuálisan lehet bejárni. A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk (igaz, csak otthonról) a Műcsarnok termeiben.

27 March 2020

Elhunyt Turányi Gábor építész

Budapesten 72. életévében elhunyt Turányi Gábor Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a MOME professzora. Ahogy Götz Eszter írta róla: Turányi Gábor a párbeszéd építésze volt. Minden épülete, és azokban vagy az azok között, azok által létrehozott minden tér egy-egy találkozást dokumentál az építészet nyelvén. A visegrádi Erdei Iskola, a pilisi Erdészeti Központ, a Kopaszi-gát revitalizációja vagy a budai hegyvidékre tervezett családi házak mind-mind a táj és az ember belső kapcsolatáról beszélnek. Munkásságában kiemelt helyet kapott oktató tevékenysége: a mai egyetemi építészoktatás egyik legnagyobb hatású mestere volt. A Magyar Művészeti Akadémia Turányi Gábort saját halottjának tekinti.

27 March 2020

Az Intermouse ügynökének felhívása: #maradjotthon!

A Magyar Művészeti Akadémia tagja, Ternovszky Béla és az általa teremtett legendás Grabowski is az otthonmaradásra buzdít Facebook-oldalán:
 
Mickey Mouse után 120-ban bolygónkat ismét a teljes pusztulás apokaliptikus réme fenyegeti. Miközben a koronavírus okozta járvány rohamosan terjed és szedi válogatás nélkül áldozatait, egyre több ismert és kevésbé ismert, jelentős és kevésbé jelentős macska és egér érzi úgy, hogy meg kell szólalnia. Ezért én is úgy gondoltam, hogy rajongóimhoz fordulok és nyomatékosan megkérem őket, hogy a járvány terjedésének megfékezése érdekében csatlakozzanak a Maradj otthon! mozgalomhoz.
MARADJ OTTHON!
Ez a legkevesebb és egyben a legtöbb, amit megtehetsz mindannyiunk érdekében. Én már elkezdtem. Tudjátok, nekem ez nem esik nehezemre. Thoreau-t olvasok és nyers koszton élek. Ha attól tartotok, hogy a négy fal közt megöl az unalom, ajánlom nézzetek rajzfilmeket. MAGYAR rajzfilmeket!
A macskákat is megkérem, hogy a válság idejére tegyék félre zsigeri gyűlöletüket és csatlakozzanak mozgalmunkhoz. Így, ha összefogunk (behúzott karommal, legalább 2 méter távolságban), megúszhatjuk.
Az INTERMOUSE a helyén van és teszi a dolgát, helyettünk is!!!!!!

26 March 2020
First Last
// ]]>