Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
05 November 2020

A munka nem áll meg – Gryllus Dániel az 50 éves Kalákáról

Kétszeres Kossuth-díjasok. Az elsőt 2000-ben, a másodikat néhány hete kapták. A zenekart 1969-ben alapították, a kaláka szó 'közös munkát, házépítést' jelent. Repertoárjukon magyar és külföldi költők megzenésített versei találhatók. Ők a kitalálói a Kaláka Folkfesztiválnak, amelyet 1980 óta tartanak, először a diósgyőri várban, majd mostanában Egerben. A zenekar tagjai: Becze Gábor nagybőgő, gitár, Gryllus Vilmos cselló, gitár, Radványi Balázs mandolin, brácsa és Gryllus Dániel furulya, citera. Vele beszélgettünk.

06 May 2020

Elhunyt Scherer József formatervező művész

Május 2-án, életének 73. esztendejében elhunyt Scherer József, nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Scherer József sokoldalú, sokféle műfajban és területen – tervezőként, képzőművészként, oktatóként és szakíróként – egyaránt jelentős alkotó volt. Pályája során számos szakmai és oktatói reformterv megvalósítója volt, bő másfél évtizedig pedig a világ egyik leghíresebb autógyára, a Mercedes Benz tervezési és tervezőnevelési munkájában vett részt. „Ipari tervezőként a racionális, funkcionális tervezés híve vagyok. Emellett állandóan foglalkoztatnak a vizuális nyelvezet és a kreativitás kérdései. Ebből keletkeznek képzőművészeti indíttatású munkáim. Egyetemi oktatóként célom, hogy hallgatóimat felkészítsem a ma már nemzetközi szinten művelhető tervezőművészi hivatásra" – vallotta elköteleződéssel. A Magyar Művészeti Akadémia és a MOME Scherer Józsefet saját halottjának tekinti.

03 May 2020

400 éve született Zrínyi Miklós – a Művészeti Akadémia megemlékezése

400 évvel ezelőtt e napon, 1620. május 3-án született a Magyar Királyságban, a mai Horvátország területén található Csáktornyán Zrínyi Miklós, kiemelkedő magyar hadvezér és költő, gondolkodó, aki munkásságával és cselekedeteivel maradandó nyomot hagyott az európai, a magyar és a horvát történelemben és művészeti életben egyaránt. Két nemzet tekinti hősének! A 2020-as évet az Országgyűlés a Magyar Honvédség javaslatára Zrínyi-emlékévnek nyilvánította. Az emlékév során egy film előkészítése is elkezdődött – melynek szakmai-kutatói megalapozását a Magyar Művészeti Akadémia segíti.

03 May 2020

„Figyelem szunnyadó, csendben mozduló sejtelmeimet"

Interjú Kodolányi Gyulával

József Attila-díj, Prima Primissima díj, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal – csak néhány elismerés, amelyet Kodolányi Gyula kapott az elmúlt években. Az MMA rendes tagja költő, műfordító, irodalomtörténész, 1990–1994 között miniszterelnök­ségi államtitkár volt. Számtalan könyv írója, 2010 óta a Magyar Szemle angol nyelvű változatának szerkesz­tője. 2020. március 15-e óta pedig Kossuth-díjas. A járványról, a személyes találkozás jelentősé­géről, az átalakult életről, az előttünk álló lehetőségek esetleges kihasználásáról beszélgettünk vele.

30 April 2020
First Last
// ]]>