Nemzet Művésze díjazottak – 2020

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapján", november 5-én adják át.
05 November 2020

Lélekszkafander

Családtörténet a 20. századból

A legtöbb ember festőként ismeri, noha irodalmi munkássága előtt is elismeréssel kell adózzunk. A Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Szemadám György új könyvét tarthatja a kezében az olvasó. Az MMA képzőművész tagja ezúttal családregénnyel jelentkezett. Az izgalmas műben a generációk bemutatásán túl hű korrajzot kaphatunk a 20. század második felének budapesti értelmiségi létéről. Az MMA Kiadó által megjelentetett könyvben a művész mellett megismerhetjük Szemadám első mesterét, kiadós sétákat tehetünk munkahelyein: a korabeli Állat- és Növénykertben, illetve a Madártani Intézetben, de megtudhatjuk azt is, hogy lett a jó barátja Jankovics Marcell és miért lett első olajfestményének a címe: Kakasviadal.

18 June 2020

Ismét megrendezik a Kulturális Filmek Fesztiválját

Június 26-ig várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet 2020. augusztus 27. és 30. között hatodik alkalommal rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. A versenyben azok a rövidfilmek vehetnek részt, amelyek Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit mutatják be – olvasható a fesztivál versenykiírásában. A fesztivált a Magyar Művészeti Akadémia a kezdetektől támogatja.

16 June 2020

Messze túl a láthatáron

Ez Szilágyi István író régen várt új könyvének a címe. Az MMA tagja, a nemzet művésze több kiváló művel megörvendeztetett már minket. A volumenében és szerkezetében a Hollóidőt idéző kétrészes regény méltó folytatása a korábbi nagy műveknek. E műve a 18. századba vezet vissza bennünket. A Tompay Wajtha Mátyás visszaemlékezéseire építő első rész a kuruc „zajdulás" végnapjait beszéli el. A rejtélyektől és személyes tragédiáktól sem ment szakaszt Tompay harminc évvel későbbi alakja köti át, amint – immár főbíróként – babonás, hiedelmes, boszorkányos perekben hozott ítéleteire tekint vissza. A könyv izgalmas, olvasmányos, cselekményes, és tele elgondolkodtató, filozófiai gondolatokkal. A kort bámulatos érzékkel megidéző Szilágyi képes egyetemes szinten megfogalmazni az önmagával számot vető ember tragikumát.

15 June 2020

Elhunyt Szabó Miklós karnagy

Szabó Miklós a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, Liszt-, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Győri Leánykar alapítója és kórusvezetője életének 90. évében hunyt el június 11-én. 1982-től nyugdíjazásáig volt a Zeneakadémia szolfézs-, zeneelmélet- és paleográfiatanára. Vendégtanárként tanított, mesterkurzusokat adott számos európai országban, Amerikában, Japánban, Izraelben. Szabó Miklós a Magyar Művészeti Akadémia 2015. évi Zeneművészeti díjazottja, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja volt.

15 June 2020
First Last
// ]]>