Koncz Gábor és Koncz Andrea

Másodszor rendez Keresztény Színházi Fesztivált az Újszínház

Kocsis István Az áldozat című, Szent Margit legendáját feldolgozó drámájának bemutatója nyitotta az Újszínház második Keresztény Színházi Fesztiválját (KerFeszt) május 15-én. A darabot Nagy Viktor rendező állította színpadra.
Dörner György igazgató az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a május 23-áig tartó összművészeti fesztiválnak otthont adó Újszínház és a terézvárosi Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom mellett az idén két új helyszínen, a Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban is zajlanak programok.
A József Attila Színházban a Feketeszárú cseresznye című előadás, a Nemzeti Színházban pedig a Johanna a máglyán és Zelei Miklós Zoltán újratemetve, avagy egy kettézárt falu története című műve, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciója látható.

Elmondta: négy külföldi előadás szerepel a programban, a kárpátaljai társulat mellett két olasz és egy lengyel társulatot látnak vendégül. Az Újszínházban látható lesz a Fratelli Napoli Marionettszínház, amely óriásbábjaival meséli el Jézus születését. Olaszországból egy római és egy palermói színház közös produkciója érkezik a fesztiválra: a Csodák hálójában című zenés előadás arról szól, hogy négy különböző sors hogyan találkozik a hitben – mondta Dörner György.

A programban szerepel a Lengyelországból érkező Teatr „A" Totus Tuus című előadása; a misztériummusical II. János Pál pápa életét dolgozza fel.
Mint ahogy felsorolta, a fesztiválon utoljára látható Kocsis István erdélyi magyar író Árva Bethlen Kata című darabja. Látható lesz a Szabó Magda Az a szép, fényes nap című művéből készült előadás és Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust! (Mindszenty) című darabja is. A Teréz templomban fellép a Cantemus Kórus Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze vezetésével, illetve a pesterzsébeti református kórus. Az Újszínházban a Los Gringos zenekar, egy budapesti és egy székesfehérvári kórus Andok mise címmel ad koncertet. A magyarság sorsfordító eseményeit bemutató, Ezeregyév című történelmi táncshowval lép színpadra az ExperiDance.

Az áldozat című drámában játszó Tordai Teri a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szakrális daraboktól elszokott a közönség. Mint mondta: a próbák kezdetén ők is eltartották maguktól a darabot. A rendező - Nagy Viktor, akivel először dolgozott együtt - azonban olyan úton vezette a társulatot, hogy először elkezdték megérteni, majd élvezni, magukénak érezni a szöveget. Tordai Teri szerint a darab felhívja a figyelmet arra, hogy a mai világban is elmegyünk olyan izgalmas, újat gondoló emberek mellett, akik ellen tiltakozunk, mert másképp képzelik el a világot, és nem vesszük észre, hogy született mellettünk egy tehetség, zseni.

Nagy Viktor arról beszélt, hogy előadásukban nem a szentet akarták megmutatni, hanem az embert, illetve azt a folyamatot, ahogy egy emberből szent lesz. Kiemelte: a szakrális történetekhez meg kell találni az előadás stílusát, azt a szakrális teret, amelyben akadálytalanul tudnak a gondolatok, érzelmek eljutni a nézőhöz. A fesztivál május 15-én szentmisével indul. Az előadássorozatot gálaműsor zárja, a színház művészei és a fesztiválon résztvevő kórusok közreműködésével. A rendezvény ideje alatt Molnár János grafikus és festőművész kiállítása látható az Újszínház Galériában és a Bubik István Stúdiószínpad előterében. A rendezvény fővédnöke Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A fesztivál programja a www.ujszinhaz.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI
fotó: MMA
13 May 2015  |  nagy viktor