„A siker a találkozások számában mérhető!"
– Milyen múltra tekint vissza az MMA Kiadó a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon való részvétellel kapcsolatban?
– Az MMA Kiadó idén mindössze második alkalommal vesz részt a Könyvfesztiválon. Bár maga a Kiadó sem idős – 2017 novemberében alakult meg jelenlegi formájában –, sokáig nem volt világos, van-e keresnivalónk ezen a könyvszakmai eseményen, megtaláljuk-e ott a közönségünket – másképpen közelítve: a közönségünk megtalál-e ott minket.


PÁLYÁZAT AZ ÉPÍTÉSZET OTTHONÁNAK
MEGTEREMTÉSÉRE

Pályázatok
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA (MMA-23-P)
Beadási határidő: 2023. április 24.
→ zárójelentés
→ virtuális séta
AZ MMA-22-P
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZAT DÖNTÉSI LISTÁJA
► Elszámolási segédletek




Idén is megrendezik a Magyar Hegedű Ünnepét
A hagyományok szerint június 17. és 18. között ismét megrendezik a Pesti Vigadóban a bő másfél évtizedes múlttal rendelkező eseménysorozatot, a Magyar Hegedű Ünnepét. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának kétnapos rendezvénye gazdag összművészeti programmal várja a látogatókat, amelynek középpontjában a mai vonós hangszerkészítő műhelyek (többek közt Baki Róbert, Héjja János, Holló Bence és Iványi Péter) új alkotásainak bemutatása áll. Az ifjú hegedűs tehetségek mellett a régmúlt nagy mestereit is megidézik a szervezők és ősbemutatókkal lepik meg a közönséget.

Múzeumok Éjszakája a Műcsarnokban és a Walter Rózsi-villában
Az ország legnagyobb kulturális rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, 2023. június 24-én, szombaton lesz, immár huszonnegyedik alkalommal. A Magyar Művészeti Akadémia intézményei, a Műcsarnok és a Walter Rózsi-villa ebben az évben is csatlakozik a nagysikerű Múzeumok Éjszakája rendezvényhez.
„Muzsikál az erdő" – Mátrai Művészeti Napok
Akadémikus művészek részvételével zajlik az eseménysorozat
A Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó adott otthont annak a sajtótájékoztatónak, amelyen a szervezők beszámoltak a huszadik alkalommal megrendezendő „Muzsikál az erdő" – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatról. A július 1-től 9-ig kilenc helyszínen megvalósuló összművészeti programokon a köztestület több akadémikusa is közreműködik – jelentette be Richly Gábor, az MMA főtitkára.

Átadták az MMA köztestületi díjait és az akadémikusi okleveleket
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nevében Vashegyi György elnök átadta a köztestületi díjakat, illetve az új levelező és rendes tagoknak – köztük első alkalommal a Nemzet Művésze címet viselő alkotóknak - az oklevelüket ünnepélyes keretek között a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Az oklevelek átvételére azt követően került sor, hogy az MMA közgyűlése 2023. május 24-én a köztestületi díjak adományozásáról és az új tagok felvételéről is döntött.