„Az egek beszélik Isten dicsőségét…" – A telekfalvi csoda

A székelyföldi Telekfalva ősi templomát 2005-ben elvitte a víz – elevenítette fel a Kecske utcai Makovecz-házban megtartott szokásos szerdai, 2012. szeptember 19-i (háznagy: Kő Pál), előadáson a hét évvel ezelőtt történt tragédiát Török János, a Hevesi Református Egyházközség gondnoka. A Heves megyei kisváros parókiája ugyanis nagyon komoly segítséget nyújtott a hargitai színmagyar falu megsérült református templomának újjáépítésében.

Az 1692-ben épült Istenházának az árvíz pusztító ereje miatt beszakadt a mennyezete, felázott az oldalfala, amin nagyjából egy méter magasságig felkúszott a zöld és szürke penész, az úgynevezett könnyező gomba pedig megtámadta a faszerkezetet. Az újjáépítést a toronysüveg ácsolatának kicserélésével kezdték, majd a templombelső régészeti feltárása következett. A kutatók itt mintegy tucatnyi, a XV–XVI. századból származó gyermekcsontvázra, valamint egy feltételezhetően az avarok által lakott ház maradványára bukkantak. Ez utóbbi azért tűnik tudományos szempontból érdekesnek, mert korábban még nem kerültek elő olyan leletek, amelyek az avarok székelyföldi jelenlétére utaltak volna. Török János elmondta: a széles összefogással megvalósuló újjáépítés során először eltűntették a pusztító áradat által okozott károkat, majd megújították a templombelsőt. Az újonnan épített kazettás mennyezetet Juhász Judit erdélyi művész festette meg, összeszerelésük pedig az anyaországbéli Hevesen történt. Innen érkező mesterek keze munkáját dicséri amúgy a mennyezeti vázszerkezet kiépítése, a karzat megépítése és a nyílászárók rekonstrukciója is. Együd László középiskolai igazgató mindehhez hozzátette: a felhelyezett kazetták mindegyike üzen valamit. A fő mondanivalót a kazettasor központi része hordozza, a szélső elemek ennek az alátámasztását szolgálják. A Juhász Judit által megfestett képek lényegét Együd László úgy foglalta össze: az Isten által teremtett világ tökéletes, minekünk pedig ennek megfelelően kell élnünk az életünket.

19 September 2012