Juhász Zoltán

Ősforrások

Juhász Zoltán egy gyimesi lassú magyaros megtalálásáról, mívesen faragott pásztorfurulyáról és arról a tapasztalatáról, hogy a magyar társadalom kisközösségek formájában is újraépíti önmagát
 
A Prima Primissima díj idei jelöltjei között találjuk Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnököt, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját, aki a Kárpát-medencében fellelhető hagyományos furulya- és dudajáték nyomába eredt közel fél évszázaddal ezelőtt. A Zeneakadémián és az Óbudai Népzenei Iskolában tanít, számítógépes eurázsiai összehasonlító elemzéseit számos nemzetközi és hazai publikációban ismertette. Vallja, hogy a flow-élmény, amely a természet működtetésében résztvevő embernek jut – és talán jár is – megnyilvánul a zenélésben.
15 November 2023

Gálaest a kilencvenhárom éves Timár Sándor születésnapján

Városi körülmények között is megvalósítható a táncházmódszer

Kettős ünnepet tartottak 2023. október 2-án a Budapesti Operettszínházban: 93 évvel ezelőtt ezen a napon született Timár Sándor, és harminc éve, hogy megalakult a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes. Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, rendező, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja és felesége, Timár Böske táncművész, művésztanár, az MMA köztestületi tagja több ezer fiatalnak adták tovább a magyar kultúra szeretetét.

04 October 2023

Őszi Népművészeti Sokadalom

39. alkalommal elevenítették fel a népművészeti hagyományokat Kisgyőrben

Minden év szeptemberében megrendezik a településen az Őszi Népművészeti Sokadalom elnevezésű találkozót, mely évről évre mind nagyobb látogatottsággal bír. A program összefogja a határon túli, illetve az anyaországi kézműveseket, népzenészeket és táncosokat, feleleveníti a népművészet hagyományait.

13 September 2023

Értékek mentén építeni a jövőt

Szezonzáró rendezvényt tartottak a kalocsai Fazekas Alkotóházban

Idén is májusban kezdődött és a szeptember közepén rendezett Paprikafesztivál hétvégéjén zárta a szezont Kovács László, az MMA levelező tagja és Madár Helga, az MMA MMKI művészeti ösztöndíjasa Fazekas Alkotóháza Kalocsán. Nem a téli álom következik, hiszen folytatódik az „Inasoskola", szüretelnek majd a diákok, és a tavaly Magyar Örökség Díjat kapott alkotóház egész évben nyitva áll a közönség előtt.

12 September 2023

A népi építészet nem omladozó, avítt épületek sokasága

Egyedülálló építészeti konferenciát nyitottak meg Budapesten

2023. augusztus 27-én mintegy félszáz vendég jelenlétében zajlott le a Népi/vernakuláris építészet: a hagyományoktól a jövőig című nemzetközi konferencia ünnepélyes megnyitója Budapesten, a Walter Rózsi-villában.

28 August 2023

Jubileumi alkotótelep zárókiállításával ünnepeltek Mezőberényben

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával nyitotta meg zárókiállítását az államalapítás ünnepe alkalmából a X. Mezőberényi Művésztelep. Ván Hajnalka művészettörténész mellett Vesmás Péter, a MMA Szegedi Regionális Munkacsoportjának elnöke is méltatta a tíz éves múltra visszatekintő alkotótelepet.

25 August 2023
First Last