Madarassy István: Vizitáció – Mária és Erzsébet találkozása

Semmelweiset álmodni

Néhány nap és zárul a Semmelweis-emlékév. A magyar kormány tavaly novemberben nyilvánította a 2018-as évet a 200 évvel ezelőtt született tudósra emlékezve, Semmelweis-évnek. Számtalan konferencia, szimpózium, megemlékezés mellett a világhírű Madarassy István – az MMA nem akadémikus köztestületi tagja – több, Semmelweiset megörökítő művét is felavatták a világ különböző pontjain. Erről és a szobrász, ötvösművész pályájáról beszélgettünk.
– Nem ez az első Semmelweis Ignácról készült szobra, amelyet néhány hete Tokióban avattak. Prágában, Budapesten és Teheránban is van „az anyák megmentőjéről" alkotása. Mi volt a feladata, amikor megkapta a felkérést az első Semmelweis-szobor elkészítésére? Fotókat nézett róla, olvasott az életéről?
– Három évvel ezelőtt 2015. április végén felkeresett dr. Rosivall László professzor, az akkori Semmelweis Emlékbizottság tagja, illetve az idei Bizottság elnöke, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora dr. Shahrokh Mirza Hosseni perzsa származású tanítványával, aki az Avicenna International College létrehozója és igazgatója. Természetesen nem ismeretlenként jöttek hozzám. Feltett kérdésük így szólt: „El tudnád-e készíteni Semmelweis mellszobrát szeptemberre?" Ami az időpontot illeti, azt hittem rosszul hallottam, de nem: „A kész szobornak október 5-én állnia kell Teheránban az Orvosi Egyetem kertjében, és azért e rövid idő, mert október 5-én Orbán Viktor miniszterelnök úr kormányküldöttség élén Teheránba utazik, s szeretnénk, ha ő avatná fel Ázsia, illetve Perzsia első Semmelweis-szobrát halála 150 éves évfordulója alkalmából." A felkértnek csak két választása lehetett: igent vagy nemet mondani. A feltett kérdés után sok mindenre gondoltam: elsősorban, hogy a szobrászművész édesapám, Madarassy Walter – kit példaképnek is tekintek – vajon mit válaszolt volna. Másodsorban: hogy miként tudnám elkészíteni, hiszen mintegy kétszeres életnagyságban ezidáig nem mintáztam még portrét. Harmadsorban: mivel a „megrendelők" bizalmukról biztosítva kerestek fel, a válaszom nem lehetett más, mint az, hogy: „Köszönöm, örömmel." Minden más feladatot félretéve beindult az „alkotói hév". A kihívás nagy volt, de a tét is, vajon meg tudom-e ilyen rövid idő alatt tervezni, vázszerkezetet építeni, agyagból megmintázni, gipsz negatívot elkészíteni, illetve arról gipsz pozitív öntését készíteni, valamint találok-e a feladatra alkalmas bronzöntőt és cizellőrt. Az előkép már élt bennem, hiszen láttam és segítettem is édesapámnak hasonló nagyságú mellszobrok mintázásában, illetve gipszöntésében. Ezek az „előtanulmányok" beépültek az én Semmelweis-mellszobrom készítésébe. Fellapoztam azokat a könyveket, melyek Semmelweisről szóltak, megnéztem azokat a szobrokat, melyek róla készültek. Ezeket elraktározva kezdtem el a mintázást, de arra törekedve, hogy az senki máséra ne hasonlítson, csakis a bennem élő Semmelweisre, eltérő legyen a szokásos mellszobroktól. Nem pazarolhattam el sok időt, de beleolvastam „az anyák megmentőjének" szóló könyvekbe is.
Milyen szobrot volt szándékomban mintázni? Olyat, kiből sugárzik az elhivatottság, aki tudatában van, hogy megtalálta a szülő anyák halálának ellenszerét!
Úgy gondolom, a szobor akkor jó, akkor hiteles, ha az alkotója a lelket is „belevarázsolja". Úgy érzem, ez sikerült, mondták mások is. A szobor hagyományosan, a fent említett módon – mintázva, gipszbe, illetve bronzba öntve készült.
– Ön különleges technikával dolgozik és szereti a vörösréz lemezt.
– Az én igazi anyagom a vörösréz lemez. Ebből alakítom ki, formálom, domborítom, hajlítom, hegesztem az arra érdemes „EGYEDEIMET". Ezt a technikát már főiskolás éveim alatt kialakítottam, de azóta a sok éves tapasztalat jelentősen kiérlelte, finomította és gazdagította a módszert. Hozzájárult ehhez az a szinte megszámlálhatatlan restaurátori feladat is, melyet részben a Magyar Nemzeti Múzeumban kaptam, valamint később a tatabányai „TURUL"-emlékmű, illetve a volt Kúria – ma még Néprajzi Múzeum (Kossuth Lajos tér) – tetőpárkányát díszítő Senyei Károly által alkotott „TRIGA" szoborkompozíció kínált, melyek Magyarország, illetve Budapest legnagyobb rézlemezből készített szobrai. Ezekhez a nem hagyományos módon készített szobrokhoz sorolható a volt Liget Szálló sarokpárkányán álló faágba kapaszkodó „LIGET LÁNYA", a tavaly Veszprém főterére, a Városháza elé tervezett és elkészített „SZENT MIHÁLY ARKANGYAL" szoborkompozíció. Ezzel a technikával készült a Semmelweis Emlékbizottság felkérésére az idei Semmelweis Emlékév alkalmából megrendelt, június 30-án felavatott „VIZITÁCIÓ" c. – MÁRIA ÉS ERZSÉBET TALÁLKOZÁSA – életnagyságú szoboregyüttes, mely a II. sz. Női Klinika előcsarnokában egy fekete gránit-tömbön áll. A két nő ruhája speciális oxidációs eljárással lett színezve. A figurák mögött egy hajlított üvegre gravírozva ez a felirat olvasható: „TANÍTÁSOM ARRA VALÓ, HOGY MEGMENTSEM A FELESÉGET A FÉRJ, AZ ANYÁT A GYERMEKE SZÁMÁRA". (Semmelweis)
– E szoborkompozíció felavatása, beszentelése előtt emléküléssel kezdődött a Semmelweis Emlékév, az anyák megmentőjének 200. születési évfordulója.
– A 2015-ben készült Semmelweis-mellszobrom első példánya a Teheráni Egyetem kertjében, a Női Klinika előtt került felállításra. Úgy tudom, hogy ez az első európai embert ábrázoló szobor a városban. Rosiwall professzor úr idén folytatta a szoborállíttatásokat sok-sok kollégát bevonva a munkába. A világon a legjobban ismert magyar orvosról számos szobrot készíttetett. A teheráni szobor másodpéldánya Prágában, a Károly Egyetem Nőgyógyászati Klinika bejárata elé, a harmadpéldány pedig Tokióba kerülhetett felállításra az ottani Vöröskereszt-székház szoborparkjában. A különleges eseményt, a felavatást maga Micsiko császárné is megtisztelte jelenlétével. Most kaptam az örömhírt, hogy a császári udvartartási hivatal eljuttatta az általam vörösréz lemezből oxidációs színezésű eljárással készített tájképemet a császárné kezéhez, aki örömmel vette az ajándékot.
– Igaz, hogy Kobajasi Kenicsiró erre az alkalomra komponált egy ünnepi művet?
– Igen. Kobajasi Kenicsiró karmester úr erre az ünnepi alkalomra komponált zeneművét a szobor leleplezése előtt, a szobor körül állva adták elő az arra érdemes tanítványai. A karmesterrel Budapestről személyesen ismerjük egymást, megható volt ott találkoznunk.
A teheráni szoboravatón is ott lehettem.
Minden szoboravató más és más, mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Ez függ a helyi sajátosságoktól, szokásoktól, az ünnepi programtól, a köszöntő beszédet mondóktól, a jelenlevőktől és persze az alkotás kisugárzásától, a mondanivalótól, attól, hogy a műalkotás mit tud adni a nézőnek, a szemlélőnek.
Egyébként a Semmelweis negyedik példánya, a teheráni pontos másolata, Budapesten az Avicenna College kertjében lesz felállítva 2019 tavaszán, egy Avicennát ábrázoló mellszoborral együtt.
– Mi az, ami összeköti a budapesti, prágai, teheráni és tokiói szobrokat?
– Semmelweis neve nagyon jól ismert a világban, természetesen elsősorban az orvosok és a gyógyítás világában.
A magyar szobrászat történetében – talán a Kossuth-szobrokat leszámítva – ez az első alkalom, hogy egy kiemelt személynek – ezennel Semmelweisnek – méltó emléket állítanak a nagyvilágban. Los Angelestől Tokióig szobrok, mellszobrok, domborművek hirdetik az ő nagyságát. Hála a jó Istennek, a kitalálónak és a megvalósítónak, dr. Rosivall László professzornak, illetve az egyetemnek és az államnak, amely finanszírozta a terv megvalósulását sok magyar szobrásznak adva szép és fontos feladatot.
Örülök, hogy én is tevékeny részese lehettem ennek az igen színes, sok programmal bővelkedő emlékévnek. A szobrokon kívül készült emlékkönyv, emlékérem, színházi és operabemutató, történt elsőnapi bélyeg kiadása és megszámlálhatatlan tudományos, illetve társadalmi esemény.
– Nem fáj a szíve, mikor egy szobrot útjára kell engedni?
– Hogy fáj-e a szívem, amikor egy szobrot útjára kell engednem?
Pályám kezdetén nehéz volt megválnom tőlük, nehéz volt elengedni az alkotásaimat, de idővel megtanultam, hogy „szabadjára kell engednem őket". Ma már nem fáj – már nem, hiszen a felkérések, megrendelések arra valók, hogy mások örömére legyenek. Egy park, egy épület dísze, esetleg díszei a múzeumban vagy múzeumokban fellelhető alkotásaim a látogatóknak, szemlélőknek kellemes látvány lehet, sőt esetleg örömöt, vagy akár gyönyörűséget szereznek, ami jólesik. De én már akkor örömömet leltem, amikor kitaláltam, megterveztem, elkészítettem – persze ez néha gyötrelemmel is járt –; az elengedéssel a műveknek már mások örömére is kell lenniük!