B. Müller Magda fényképei

Sára Sándortól búcsúzunk

Gyászmise keretében vehetnek búcsút tisztelői Sára Sándortól péntek délután. Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának búcsúztatóját 2019. október 11-én 15 órakor tartják a budapesti Szent István-bazilikában. A katolikus egyház szertartása szerinti gyászmisét Snell György püspök mutatja be. Sára Sándor, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója életének 86. évében, szeptember 22-én, vasárnap hunyt el. Sára Sándor a Balázs Béla Stúdió első nemzedékének tagjaként olyan korszakos jelentőségű filmek operatőre volt, mint a Sodrásban, a Gyerekbetegségek, az Apa, a Tízezer nap vagy a Szindbád. Rendezőként olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Feldobott kő, a Holnap lesz fácán vagy a 80 huszár. » gyászjelentés
10 October 2019

Jankovics Marcell-kiállítás nyílt Pécsen

Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező el nem készült Biblia-filmsorozatának tervezett látványvilágába enged bepillantást az a kiállítás, amely március 19-én, csütörtökön nyílt Pécsen.

24 March 2015

„Közös repülés"

Zsuráfszky Zoltán koreográfus a Körhintáról

Fábri Zoltán világhírű filmjét, a Körhinta cselekményét vitte színre a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében. A darab koreográfusával és társrendezőjével, Zsuráfszky Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével a február 20-i bemutató után beszélgettünk a produkcióról.  

24 February 2015

Reisenbüchler 80: megemlékezés az animációtörténeti kiállításon

Reisenbüchler Sándor (1935–2004), a magyar animáció egyik legfontosabb rendezőegyénisége február 16-án lett volna 80 éves. Rá emlékezve egykori kollégái, alkotótársai tartottak megemlékezést a Magyar animáció 100 című kiállításon a Vigadóban.

20 February 2015

Megnyílt a Magyar Animáció 100 kiállítás

Magyar Animáció 100 címmel nyílt kiállítás 2015. február 10-én a Vigadó Galéria hatodik emeleti kiállítótermében a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Pesti Vigadó közreműködésével. A kiállításmegnyitót egész napos konferencia előzte meg, amelyen részt vett több, a magyar animáció sikeres és nemzetközileg elismert alkotója is – köztük Jankovics Marcell, Rófusz Ferenc és Gyulai Líviusz

11 February 2015

Nemzeti kincs van a kezünkben – MAGYAR ANIMÁCIÓ 100

A MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 című kiállítás február 11- én nyílt meg a Pesti Vigadó hatodik emeleti kiállítótermében. A gazdagon illusztrált tárlat egy sokszínű világba enged betekintést. A kiállításról Jankovics Marcellt, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökét, valamint Orosz Anna Ida kurátort kérdeztük. 

04 February 2015
First Last